Dobogós helyen az eu-s fogyasztóvédelemben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A közös Rapexbe eddig 104 bejelentést adott a magyar hatóság, de még csak most jön az év végi, fényfüzéres nagyüzem.

Ebben az évben is dobogós hely vár Magyarországra az uniós fogyasztóvédelemben: Németország és Lengyelország után a harmadik legaktívabb tagállamként veszünk részt a magas kockázatú termékek közös hatósági jelzőrendszerében, ahová akkor érkezik riasztás, ha valahol forgalomba kerül az élelmiszereken kívüli veszélyes gyártmány.

Már meghaladta a százat azoknak a riasztásoknak a száma az idén, amelyet az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) működő fogyasztóvédelem küldött az uniós piacon működtetett közös árujelzőrendszerbe, hogy figyelmeztesse a többi tagország hatóságát egy-egy veszélyes árucikk felbukkanásáról. Úgy tudjuk, jelenleg a harmadik helyen állunk a tagállamok listáján, amelyek részesei a Rapex elnevezésű digitális rendszernek, ahová 2019-ben összesen 171 alkalommal küldtek jelzést a magyar szakemberek.

Ez az arány az összesen 2243 éves riasztásadat alapján az előző évben a második helyet jelentette, a magyar hatóságot csak a németországi kereskedelem ellenőrei előzték meg.

Keszthelyi Nikoletta, az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára ismertette: tavaly a forgalomból kivont árucikkek jelentős része a legfiatalabb fogyasztók kezében fordulhatott volna meg, mivel 43 százalékban a biztonságot veszélyeztető játéktárgyakat találtak, a kifogásolt termékek 15 százaléka viszont elektromos készülék. Nem volt csekély a ruházati és divatcikkek között talált 11 százalékos termékarány sem a kockázatos kategóriában, ahogy az is elgondolkodtató, hogy a csak közvetlenül karácsony előtt néhány hétig árusított fényfüzérek, díszvilágítások a 2019-es szezonális ellenőrzési akcióban ugyanolyan arányban buktak el, mint a butikáruk egész évben. A számok arra utalnak, hogy a javuló tendenciák ellenére is még fajsúlyosan jelen vannak az elvártnál rosszabb minőségű, rizikós árucikkek a hazai kereskedelemben.

A szakemberek ezért általánosan is nagy hangsúlyt fektetnek a termékbiztonságra, ennek mentén a fogyasztóvédelmi hatóság koncentrált figyelmét idén főként a gyermekjátékok kötik le, de például iskolakezdéskor is ott voltak az üzletekben, illetve készülnek az év végi szezonra. A szaktárca helyettes államtitkára azt is elmondta, hogy a bejelentések csaknem harmadát azért tették meg, mert a használat során fulladásos baleset kockázata merülhetett fel, míg némileg kisebb, de így is jelentős arányban áramütést is okozhatott volna a lefülelt árucikk.

Nemkülönben figyelni kell a vegyianyag-tartalomra is, amit laboratóriumban mérnek fel a hatóság szakértői – a rendszeres fogyasztóvédelmi vizsgálat egyebek mellett a játékok, az iskolaszerek árukínálatában már-már megszokott hatósági program. Az ismétlődő méréseket az is indokolja, hogy tavaly a mikroszkóp alá került portékák 11 százalékában nem volt megfelelő az adalékok mennyisége. Keszthelyi Nikoletta megemlítette: előfordult, hogy a magasabb lágyítószer-tartalom jelentett kockázatot egy-egy játéknál vagy más használati tárgynál, ezért riasztották a Rapexet is a konkrét cikk visszahívása mellett.

Mégsem kell aggódniuk a szülőknek, hogy megbízható-e a kosárba kerülő játék, feltéve, ha vásárlás előtt időt szánnak a tájékozódásra, és felkeresik a fogyasztóvédelem.kormány.hu honlapot, ahol pontos lajstromban szerepelnek a kritikus termékek.

(fogyasztovedelem.kormany.hu)




Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 26.

Húsz évi pereskedés után került vissza két értékes műtárgy egy zsidó vállalkozó leszármazottjához Horvátországban

Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.