Egy év börtönre ítélték a röszkei kerítésen áttörő határsértőket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Törvényszék kedden azt a négy férfit, aki januárban egy nagyobb csoport tagjaként Röszkénél, a közúti határátkelőhely kerítésén át, illegálisan jutott be Magyarország területére.

A bíróság határzár tiltott – tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett – átlépésének bűntettében mondta ki bűnösnek a két szír és két palesztin férfit. A vádlottakat két évre kiutasították Magyarországról.

Január 28-án fél hat körül a lezárt röszkei közúti határátkelőhely vajdasági oldalán, a forgalomelterelő betonkorlát kerítésénél legalább ötventagú tömeg gyűlt össze, hogy illegálisan magyar területre lépjen. A határzár magyar oldalán szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őrök vallomása szerint a nagyon erős köd miatt a látótávolság nem haladta meg a harminc métert. Néhányan letaposták a dróthálót, majd a skandáló – a többi közt a „Fuck you magyarski” kifejezést ordibáló – tömeg a megrongált kerítésen keresztül magyar területére lépett, és futva az ország belseje felé indult. A magyar terültre lépő emberek mozgása fenyegetőnek hatott, az egyik őr úgy fogalmazott, olyan volt, „mintha rohamra indulna egy tömeg”.

Az őrök próbálták feltartóztatni a feléjük tartókat, de hátrálni kényszerültek, és segítséget kértek. A tömeg nem állt meg, skandálva tovább haladt, ezért az egyik őr szolgálati fegyverével figyelmeztető lövést adott le. Mivel a még mindig mozgó, kiabáló tömeg öt-hat méterre megközelítette egyiküket, újabb két figyelmeztető lövés dördült el.
A többszöri lövés hatására és a közben megérkező rendőrök létszámfölényét látva a határsértők többsége visszafutott Szerbiába.

A törvényszék döntésével annyiban enyhítette az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság által a vádlottakra kiszabott büntetést, hogy négyről két évre mérsékelte kiutasításuk időtartamát.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. május 21.

A kormány felszámolja a tranzitzónákat

Csak az ország határain kívül, külképviseleteken lehet menekültügyi kérelmet benyújtani – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
2020. június 23.

A röszkei tranzitzóna sérti az uniós jogot

A röszkei tranzitzóna sérti az uniós jogot, azonban annak bezárása, nem oldja meg az EUB által kifogásolt eljárási garanciákat nélkülöző magyar menekültügyi eljárás hiányosságait.