Egy prágai bíróság bocsánatkérésre kötelezte a cseh miniszterelnököt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bocsánatkérésre kötelezte Andrej Babis cseh miniszterelnököt pénteken egy prágai bíróság azokért a tavalyi nyilatkozataiért, amelyekben azt állította, hogy a kormányellenes tüntetőket lefizették.

A kormányfőt Jana Filipová, az egyik tüntető jelentette fel személyiségi jogainak megsértésére hivatkozva. Az ítélet még nem jogerős, Babis a bírósági döntésre reagálva közölte, hogy fellebbezni fog.

„Azt állítani, hogy a tüntetőket lefizették, illetve megrendelték, megalázó és sértő, ezért ezen kijelentéseimért bocsánatot kérek” – egyebek között ezt a mondatot kellene tartalmazni a bocsánatkérésnek, amelyet a kormányfőnek egy hónapon belül kell elküldenie Filipovának.

Babis védőügyvédje szerint a kormányfő szavai nem sértenek személyiségi jogokat és általában sem sértőek. A bíróság azonban más véleményen volt.

„A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy ezen nyilatkozatok okán megalapozott a személyiségi jogok védelmét kérnie egy magánszemélynek” – mondta Simona Kacerová, a testület elnöke újságíróknak.

A bíró rámutatott: Andrej Babis közszereplő, s mint ilyennek, el kell fogadnia a politikai tevékenységét érő kritikákat. Az adott ügyben a vádlott nem megfelelő módon reagált az őt ért bírálatokra, és másokat sértő, igaztalan kijelentéseket tett. Leszögezte: Filipová az adott esetben nem köteles eltűrni az ilyen minősítéseket.

„A bírósági döntést megfellebbezem. Az adott ügyben csak egy véleményt fogalmaztam meg, amely nyilvános vita tárgya volt” – írja Babis közleményében.

Andrej Babis tavaly több ízben is azt állította: mindig mindenütt ugyanazok a személyek tüntetnek a kormánya ellen, s ezért úgy véli, hogy „valamivel motiválva vannak”. Azt is kijelentette, hogy az ellene tüntetőket valakik „lefizették”, illetve „megrendelték”.

Jana Filipová a bírósági döntés után azt mondta: Babisnak nem csak tőle kellene bocsánatot kérnie, hanem azoktól a tízezrektől is, akik a kormányellenes tüntetéseken részt vesznek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. április 2.

ET: folyamatosan mérséklődik a börtönbüntetések aránya Európában

Hat éve folyamatos csökkenés figyelhető meg a szabadságvesztés mértékét illetően az Európa Tanács tagországaiban, 2016 és 2018 közötti időszakban összességében 6,6 százalékkal, 100 ezer lakosra vetítve 109,7-ről 102,5-re mérséklődött a börtönbüntetések aránya Európában – derült ki az Európa Tanács 2018-as adatokat rögzítő, kedden közzétett büntetés-végrehajtási statisztikájából.