Eldőlt: nem lesznek önálló közigazgatási bíróságok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány úgy döntött, hogy nem vezeti be a szervezetileg elkülönülő közigazgatási bírósági rendszert, ám egy most készülő törvénytervezet gyorsabbá és kiszámíthatóbbá teszi a közigazgatási bíráskodást – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter.

Varga Judit közölte, a kormány még tavasszal döntött úgy, hogy határozatlan időre elnapolja a szervezetileg elkülönülő közigazgatási bírósági rendszer felállítását. Komoly szakmai vitát követően a kormány úgy látja, hogy a bíróságot meg kell óvni a felesleges vitáktól, ezért megtartaná az egységes bírósági rendszert, nem lesz önálló közigazgatási bírósági szervezet.

A most készülő törvénytervezet – minimális átalakítás mellett – világos keretet biztosít majd a közigazgatási bíráskodásnak, gyorsítja a jogorvoslatok lezárását és kiszámíthatóbbá teszi a joggyakorlatot – emelte ki a miniszter.

Hozzátette: a tervezetet az Országgyűlés őszi ülésszakán benyújtják a parlamentnek.

A közigazgatási bíráskodásra vonatkozó kormányzati elképzelések megfelelnek az európai és nemzetközi normáknak, a Velencei Bizottság is elfogadhatónak minősítette azokat tavasszal, kiállt tehát minden jogi próbát, ezért a kormány döntésében a nemzetközi vita nem játszott szerepet – mondta.

A törvénytervezet szerint a polgárok érdekeit jobban kiszolgálni képes jogorvoslati fórumrendszert alakítanának ki, a mostani szerteágazó közigazgatási jogorvoslati rendszer helyett. A tervezet egyértelműbb és világosabb kereteket ad, és egységesebbé teszi a bírói joggyakorlatot is – ismertette.

A részletekről szólva elmondta: tovább szélesedik azon ügyek köre, amelyek esetében a hatósági eljárás egyfokú lesz, és ezután közvetlenül bírósághoz lehet fordulni a sérelmezett közigazgatási határozat ellen. A közigazgatási bírósági felülvizsgálati rendszer pedig kétszintű lesz: első fokon a megyei törvényszéken lehet megtámadni a sérelmezett határozatokat, majd – a törvény által biztosított esetekben – ezután lehet a Kúriához fordulni jogorvoslatért – számolt be róla Varga Judit.

A miniszter közölte: a törvénytervezetben szerepel az is, hogy a bíróságok ítélkezésének egységesítése érdekében nemcsak a közigazgatási, hanem a büntető és a polgári ügyszakban is közvetlenül a Kúriához lehet majd fordulni, jogegységi eljárást kezdeményezni, ha egy jogkérdésben valamely bíróság eltér a Kúria döntésétől.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. október 16.

Az igazságszolgáltatás függetlensége

Az Igazságügyi Tanácsok Európai Hálózata (ENCJ) 2019-ben harmadik alkalommal készített nemzetközi felmérést a bírói függetlenségről az európai bírák és ügyvédek körében, amelyben elsősorban az elmúlt két év változásaira fókuszált. Az Országos Bírói Tanács korábban nem vett részt a felmérésben, azonban most először magyar bírák is kitölthették a kérdőívet.