Elektronikus bizonyítékokkal visszaszorítható a kiberbűnözés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európa Tanács elnöke felszólalt a Kiberbűnözés Elleni Budapesti Egyezmény 15. évfordulójára rendezett konferencián. Thorbjørn Jagland beszédében kiemelte, hogy az Egyezmény a Kiberbűnőzés Elleni Bizottság munkájának köszönhetően naprakész, azonban felhívta a részes államok figyelmét, hogy a személyes adatok magasabb szintű védelemre szorulnak.


Az Octopus 2016 konferenciát a Budapesti Egyezmény 15. évfordulója alkalmából rendezték meg, amely fordulópont volt a kiberbűnözés elleni küzdelemben. Az Egyezmény 15 éve alatt eljutott a világ odáig, hogy kezd körvonalazódni a hatékony védelem – jelentette ki Thorbjørn Jagland az Európa Tanács elnöke.

[multibox]

Az adatokat és ezáltal, az elektronikus bizonyítékokat a legtöbb esetben külföldi szervereken tárolják, amelyek több állam, illetve ismeretlen államok joghatósága alá esnek, amely szinte lehetetlenné teszi a nyomozóhatóságok számára, hogy jogszerűen megszerezzék a bűncselekmények bizonyítékait, amelyek hiányában a vádemelés szinte lehetetlennek mutatkozik.

A Tanács elnöke beszédében kitért arra is, hogy a Budapesti Egyezményt 2017 közepén ki fogják egészíteni egy olyan eljárással, amely a „felhő alapú” számítógépes bűnözés által jelentett kihívásokra képes lesz hatékony választ adni.  

Thorbjørn Jagland kifejtette véleményét miszerint “Az államok közötti együttműködés hatalmas fejlődésen ment keresztül a Kiberbűnőzés Elleni Bizottság munkájának köszönhetően. A Kiberbűnözés Elleni Bizottság által alkalmazott vezérelvek segítettek, hogy az Egyezmény továbbra is alkalmazható és naprakész maradjon, amely elősegíti a terrorizmus valamint a személyes információk ellopásának illetve megszerzésére irányuló támadásoknak az azonosítását.” A Tanács elnöke hozzátette, hogy a személyes adatok magasabb fokú védelemre szorulnak, amely a részes államok kötelezettsége.

Beszédét összegezve a Tanács elnöke úgy fogalmazott, hogy: „Kifejlesztettünk egyfajta dinamikus háromszöget”, amely az Egyezményből, a Bizottságból és a teljesítmény fejlesztéséből áll, és amelynek eredményeképpen a Budapesti Kiberbűnözés Elleni Egyezmény továbbra is az egyik legfontosabb kiberbűnözéssel és az elektronikus bizonyítékokkal kapcsolatos nemzetközi megállapodás marad.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

A konferencia alkalmat adott arra is, hogy Andorra ratifikációjával erősítse meg az Egyezményhez való csatlakozási szándékát.

Hatvannyolc állam már tagja az Egyezménynek, illetve elkötelezte magát az Egyezményhez való csatlakozásra, azonban legalább további 70 állam tekinti irányadónak az Egyezményt nemzeti joga kialakítása során.

 

forrás: Európa Tanács (http://www.coe.int/en/web/portal/-/cybercrime-towards-a-new-legal-tool-on-electronic-evidence)

képek forrása: http://www.byte-notes.com/sites/default/files/styles/large/public/field/image/types-of-cyber-crimes.jpg?itok=s79t5Uxn

https://propakistani.pk/wp-content/uploads/2014/12/27-cybercrime.jpg


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.