Életfogytiglanra ítélték az adósát lelövő gyilkost


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék csütörtökön azt a német állampolgárt, aki az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél lelőtte egy ismerősét, egy másik férfit pedig életveszélyesen megsebesített 2017-ben.

Az 53 éves török származású férfit több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és lőfegyverrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A férfi legkorábban 30 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság a szabadságvesztés mellett tíz évre kiutasította a férfit Magyarország területéről. Az ítélet nem jogerős.

A vádlott évekkel korábban ismerte meg a későbbi sértettet, segített a bolgár állampolgárságú, szintén török nemzetiségű férfinak Ausztriába költözni, elhelyezkedni és kölcsön is adott neki. Mivel a pénzt nem kapta vissza, a viszonyuk megromlott, és a vádlott mikor megtudta, hogy a sértett hazaindul Bulgáriába, elhatározta, hogy követi és egy alkalmas pillanatban megöli őt.

A vádlott 2017. december 4-én magához vette engedély nélkül tartott lőfegyverét, majd Hegyeshalomra hajtott. Eltervezte, hogy a határon bevárja ismerősét, majd követi őt. A sértett – egy osztrák állampolgárságú munkatársával együtt – meg is érkezett, majd továbbindult Röszke irányába. Hajnalban megállt az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél és utastársával együtt elaludt.

A vádlott is megállt a pihenőnél, magához vette illegálisan tartott, sorozatszám nélküli pisztolyát, fejére sapkát, kezére kesztyűt húzott, és a sértett autójához ment. A vezetőoldali ablakon bekopogva felébresztette a sértettet, aki megpróbált elmenekülni. Vádlott ekkor azonnal lőtt, ötször ismerősét, kétszer az osztrák férfit találva el. A bolgár férfit érő lövések egyike a szívbe hatolt, de még annyi ereje maradt, hogy az autót elindítsa, és azzal kihajtson a pihenőből, de a helyszínen meghalt. Utastársa életveszélyes sérüléseket szenvedett, de még időben tudott segítséget hívni, kórházba szállítása után életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A vádlott elhajtott a helyszínről, másnap este kommandósok elfogták otthonában.

Halász Tamás ügyvéd azt kérte a bíróságtól, hogy védencét erős felindulásból elkövetett emberölés bűntettében mondja ki bűnösnek. A vádlott előzőleg két és fél évig próbálta felvenni a kapcsolatot a későbbi áldozattal. A csengelei pihenőnél is beszélni akart vele, csak akkor használta a pisztolyát, amikor a sértett el akart hajtani. Az áldozat utastársáról nem is tudott, csak azért adott le több lövést, mert a kesztyűje beszorult a pisztoly ravaszába.

Tóth Tibor tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a vádlott korábbi vallomásai, más bizonyítékok és a fegyverszakértő véleménye szerint a férfi órákon keresztül követte az áldozatot, előre készült a gyilkosságra, szándékosan és célzottan adta le az összes lövést.

Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így a döntés nem jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2018. december 5.

Elítélték a sajószögedi anyagyilkost

Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a sajószögedi férfit, aki tavaly megölte nyolcvanéves édesanyját – közölte Horváth Dóra sajtószóvivő.