Elhalasztotta a közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépését a parlament


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A közigazgatási bíróságokról szóló, tavaly decemberben megszavazott törvény hatálybalépésének elhalasztásáról döntött kedden az Országgyűlés.

A kormány kezdeményezését egyhangúlag, 187 igen szavazattal hagyták jóvá a képviselők.

Az eredetileg 2020. január 1-jére tervezett hatálybalépés határidő nélküli elhalasztását a kormány azzal indokolta, hogy az önálló közigazgatási bírósági szervezet felállítási folyamatának további előrehaladása ne hátráltassa „a Magyarországot ért, megalapozatlan jogállamisági kritikákkal kapcsolatos viták” megnyugtató lezárását.

Az Országgyűlés 2018. december 12-én szavazta meg, hogy a közigazgatási jogviták rendezésére önálló, kétszintű bírósági rendszer létesül a Közigazgatási Felsőbíróság és a közigazgatási törvényszékek felállításával. Idén áprilisban a parlament elfogadta a közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról szóló törvényjavaslatot is, amelyet fideszes képviselők nyújtottak be az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság észrevételeinek megfelelően.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek