Elhunyt Kilényi Géza


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2016. december 14-én, életének 80. évében hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt Kilényi Géza egyetemi tanár, az Alkotmánybíróság volt tagja, az MTA doktora – adta hírül honlapján az Alkotmánybíróság.


Kilényi Géza az egyetemi jogi végzettségét Budapesten szerezte meg 1958-ban. Ezt követően másfél évtizeden át ügyészként dolgozott; tevékenységi köre a közigazgatás működésének törvényességi felügyelete volt. 1973-1985 között az Államigazgatási Szervezési Intézet tudományos igazgatóhelyettese. A jogtudományok doktora fokozatot 1978-ban szerezte meg. 1986-tól az MTA Államtudományi Kutatások Programirodája igazgatója. 1988 novembere és 1989 novembere között az új Alkotmány kidolgozásáért és a közjogi kodifikációért felelős igazságügyminiszter-helyettes volt. 1989 novemberében tagja lett az akkor alakult Alkotmánybíróságnak, tisztségét 1998 novemberéig töltötte be.

Az Alkotmánybíróság jelenlegi és volt tagjai, munkatársai Kilényi Géza személyében gyászolják a jogtudóst, a közigazgatási- és alkotmányjog tudósát és a magyar Alkotmánybíróság alapító tagját.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.