Elítélt, majd felmentett elítélttől követel vissza húszmillió forintot a magyar állam


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jogalap nélküli gazdagodás miatt hétfőn megkezdett perfelvételi tárgyalást követően február 8-án hirdet határozatot a Debreceni Járásbíróság.

Húszmillió forintot követel vissza a magyar állam idősebb Burka Ferenctől, akit 2018-ban társtettesként elkövetett emberölés miatt jogerősen 9 év börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Ítélőtábla.

Több mint 2000 napot voltak előzetesben

A társtettesként elkövetett emberölés miatt 9 évre, illetve 7 év 6 hónapra enyhítette az első fokon 12, illetve 10 év fegyházra ítélt idősebb Burka Ferenc és fia, ifjabb Burka Ferenc büntetését a Debreceni Ítélőtábla 2018-ban a másodfokú perújítási eljárásban.

A perújítás előtti első- és másodfokú eljárásban az emberölési ügyben bizonyítottság hiányában mentették fel a vádlottakat.

EU Jog online

A korábbi felmentő ítélet után – az előzetes letartóztatás miatt – 2007-ben idősebb Burka Ferenc 20 millió, ifjabb Burka Ferenc 25 millió forint kártalanítást kapott. 1999 és 2005 között idősebb Burka Ferenc 2127 napot, ifj. Burka Ferenc 2138 napot töltött előzetesben.

A bűncselekmény 1999 márciusában történt Újszentmargitán. A sértettre álmából felriasztva támadtak rá, és betonvassal olyan brutálisan bántalmazták, hogy életét vesztette. A helyszínről egy antennát vittek el.

Új vallomások, új bizonyíték

A perújításra azért kerülhetett sor, mert két tanú terhelő vallomása miatt perújítási nyomozás indult, amelynek során új tárgyi bizonyíték került elő, illetve titkos adatszerzés útján új információ jutott a nyomozóhatóság birtokába.

A kártalanítás visszatérítésére kezdeményezett polgári eljárás a két elítélt esetében elkülönült. Ezúttal a Debreceni Járásbíróságon idős Burka ügyét tárgyalják, és hirdetnek határozatot februárban.

A felperes magyar állam keresetében kártalanítás visszafizetése jogcímen húszmillió forint és annak 2018. szeptember 14. napjától járó Ptk. szerinti késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest – közölte a Debreceni Törvényszék.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. november 29.

Első fokon négy év börtönre ítélték Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat volt elnökét

Négy év börtönre, közügyektől eltiltásra és pénzbüntetésre ítélte a bíróság első fokon Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnökét, amiért a vád és az ő beismerése szerint is 30 millió forintért árulta a saját elnöki tisztségét. Agócs két személynek is felajánlotta ezt az üzletet, de egyikük az ügyészségre ment és „próbavásárlással” lebuktatta. A roma szervezet volt elnöke az utolsó szó jogán azt mondta: „sajnálom ezt az egészet, megbántam”.

2023. november 29.

Agyafúrt jogi érvelés Fóton

Az akkumulátor gyár ellen fellépő civilek azzal érvelnek, hogy a Fót közigazgatási határain belül berendezkedő BYD és HTNS egységei úgy kértek környezethasználati engedélyt maguknak, hogy nem számoltak a másikkal. Csakhogy a két üzem együttesen egészen más hatással tud lenni a környezetre, mint ha csak az egyik létezne, érvelnek. A perek a múlt héten kezdődtek a bíróságon, tudható meg a HVG cikkéből.

2023. november 29.

Bevezetésre kész az elektronikus ingatlan-nyilvántartás

Készen áll a bevezetésre az elektronikus ügyinézést biztosító ingatlan-nyilvántartás, a papíralapú rendszert 2024 decemberére teljes mértékben fölválthatja a digitális nyilvántartás – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az E-ingatlan nyilvántartás projekt záró rendezvényén.