Elítélték a gyermekekről pornográf felvételeket készítő óvónőt és párját


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Törvényszék az I. rendű vádlottat 16, a II. rendűt pedig 9 év fegyházbüntetésre ítélte szexuális erőszak és több rendbeli gyermekpornográfia bűntette miatt. A bíróság mindkét vádlottat 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és végleges hatállyal a gyermekekkel kapcsolatos bármely foglalkozás gyakorlásától is. A bíróság az I. rendű vádlott szülői felügyeleti jogát megszüntette, a II. rendű terheltet pedig az egy rendbeli gyermekpornográfia bűntettének vádja alól felmentette.

A január 26-i döntés értelmében az óvónőként dolgozó II. rendű vádlott és élettársa rendszeresen készített pornográf fénykép- és videófelvételeket az általuk gondozott és felügyeletükre bízott kiskorú gyermekekről. Mindezek mellett az I. rendű vádlott a közös gyermekükről is pornográf felvételeket készített és vele szexuális cselekményt is végzett. A fentieken kívül mindkét terhelt több kiskorú sértettel közösen vagy külön is végzett szexuális cselekményeket. Az I. rendű terhelt a képeket rendszeresen meg is osztotta a hozzá hasonlóan pedofil érdeklődésű személyek által használt internetes fórumokon.

A bíróság a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként vette figyelembe a nagyszámú halmazatot, a sorozatos elkövetést és a társtettesi minősítést. További súlyosító körülményként értékelte a bíróság a kiskorú gyermekek életkorát, mivel a legkisebb csecsemő-, a legidősebb pedig csupán óvodás korú gyermek volt. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe a bíróság a terheltek büntetlen előéletét, valamint a II. rendű vádlott beismerő vallomását és megbánó magatartását.

Az ítélettel szemben az ügyészség az I. rendű vádlott esetében 3 munkanap gondolkodási időt kért a jogorvoslat bejelentésére, a II. rendű esetében pedig a felmentő rendelkezés ellen fellebbezett a bűnösség kimondása és hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében. Az I. rendű terhelt és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan pedig az enyhítésért fellebbezett. A II. rendű védője felmentésért és enyhítésért nyújtott be fellebbezést.

A bíróság az I. rendű vádlott letartóztatását a tárgyaláson fenntartotta, majd 2022. január 27-én a II. rendű vádlottat – szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt – letartóztatta. Ez utóbbi döntés még nem végleges.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek