Elítélték a gyújtogatót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tíz év fegyházra ítélte a Kaposvári Törvényszék szerdán, nem jogerősen, azt a hajléktalant, aki alvó haragosaira gyújtotta alkalmi szállásukat tavaly a somogyi megyeszékhelyen – közölte a bíróság sajtóosztálya.

A 38 éves férfi tavaly január 4-én este ittasan lobbantotta lángra a szintén hajléktalan haragosai által lakott, főként farostlemezből és műanyag fóliából épített barakkokat. Az egyik szálláson ketten aludtak, egy társuk azonban figyelmeztette őket a tűzre, ezzel megmentette az életüket.

Vadócz Attila, a törvényszék szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a bíróság a vádlottat több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek.

Hozzátette, az ügyész tudomásul vette a döntést, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2018. július 14.

Fegyházat kapott a gyújtogató

Nyolc év letöltendő fegyházbüntetésre ítélte megismételt eljárásban a Nyíregyházi Törvényszék kedden azt a férfit, aki 2013-ban benzinnel gyújtogatott a nyírségi megyeszékhely egyik szórakozóhelyén. Az ítélet nem jogerős – közölte a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.
2016. december 21.

Letartóztatták a kegyetlen gyújtogatót

Előzetes letartóztatást rendelt el a bíróság a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt – közölte a Fővárosi Törvényszék.