Elítélték a képviselő-testület többségét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A volt VI. kerületi képviselő-testület többségét elítélték két Andrássy úti palota eladása miatt. A volt alpolgármester 2 év felfüggesztett börtönt és 70 milliós pénzbírságot kapott. A Fővárosi Törvényszék sajtóközleménye segít eligazodni a sokáig húzódó, szövevényes ügyben.


A Fővárosi Törvényszék 2017. január 24-én F. György vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, ezért 2 év börtönbüntetésre és 70 millió forint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.

A vádlottak közül a bíróság dr. K. Tibort, B. Gábort, L. Ferencet, O. Pált, T. Gy. Kálmánt, dr. H. Károlyt, H. Csabát, Sz. Fruzsinát, T. M. Károlyt, Sz. Miklósnét, Á. I. Zitát is bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében. A terhelteket 1 év 8 és 1 év 10 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Egy vádlottal szemben 1 év 6 hónap börtönbüntetést szabott ki a törvényszék, de a szabadságvesztés végrehajtását 2 évre függesztette fel.

F. György és H. Csaba vádlottak kivételével valamennyi terheltet előzetesen mentesítette a büntetett előélet hátrányai alól a törvényszék.

V. István, dr. R. László és dr. V. T. László vádlottak az ítélethozatal előtt elhunytak, ezért a bíróság a velük szemben indult büntetőeljárást időközben megszüntette.

 

A vádlottakkal szemben az ügyészség először 2011. március 8-án a Budapest VI. kerület, Andrássy út 47. szám alatti ingatlan, majd 2014. május 10-én a Budapest VI. kerület, Andrássy út 3. szám alatti ingatlan jogszabálysértő értékesítése, 500 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat. Miután a Fővárosi Törvényszék a két ügyet 2014. május 12-én egyesítette, az ügyészség a bizonyítási eljárás eredményeként a vádat 500 millió forintot meghaladó, vagyis különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettére módosította.

A vádlottak mindvégig tagadták büntetőjogi felelősségüket, egy részük nem tett az eljárásban vallomást. Azok a vádlottak, akik érdemben védekeztek, az ingatlanok értékesítési folyamatához kötődő vádirati tények megtörténtét nem vitatták. Rendszeresen visszatérő védekezés volt azonban az ügy koncepciós jellege, politikai indíttatása, illetve a politikai és emberi lejáratásukra való hivatkozás, valamint az, hogy a képviselők szavazataikért nem vonhatók felelősségre. Lényeges pontja volt még a vádlottak védekezésének, hogy vagyonkezelői minőségüket is vitatták.

A törvényszék a vádlottak bűnösségére többek között az ingatlanok értékesítésére vonatkozó jogszabályok értelmezéséből, képviselő-testületi jegyzőkönyvekből vont le következtetést, valamint kimondta azt, hogy az ingatlanok értékesítésére vonatkozó jogszabályok ismerete a vádlottak részéről elvárható volt.

Az ítélet szerint a vádlottak 2004-ben a Budapest Terézváros Önkormányzata képviselő-testületének MSZP-s és SZDSZ-es politikai kötődésű tagjai voltak. A kerület polgármestere néhai V. István volt, F. György vádlott a vagyonügyekért felelős alpolgármesterként járt el. Néhai dr. V. T. László az önkormányzat aljegyzői tisztségét töltötte be. A vádlottak, a helyi képviselő-testület tagjaként az önkormányzatot megillető jogokat gyakorolták és az önkormányzat vagyonát kezelték.

Az ítélet megállapította, hogy a Budapest Terézváros Önkormányzata a jogszabályi felhatalmazások alapján a vagyongazdálkodás körében több releváns és irányadó önkormányzati rendeletet alkotott.

2001. január 1-jei hatállyal meghozta az úgynevezett Lakásrendeletét, melynek hatálya alá tartozott többek között a Budapest VI. kerület, Andrássy út 47. és az Andrássy út 3. szám alatti épület is. Az ingatlanok műemléki épületnek minősültek és műemléki felújítási kötelezettség terhelte.

A Lakásrendelet szerint az elidegenítésre kijelölés során az önkormányzat képviselő-testülete döntött arról, hogy a bentlakó bérlőknek vagy harmadik személynek és milyen feltételekkel kell megvásárlásra felajánlani az ingatlant. A rendelet lehetőséget biztosított a vételár csökkentésére, amely nem haladhatta meg az épület beköltözhető forgalmi értékének a felét.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A képviselő-testület 2004. június 1-jei hatállyal megalkotta az úgynevezett Vagyonrendeletet is annak érdekében, hogy az önkormányzat vagyonát megóvja és lehetővé tegye annak leggazdaságosabb, legcélszerűbb felhasználását. A Vagyonrendelet tartalmazta az értékesítés, többek között a versenyeztetés szabályait. E szerint a 200 millió forintos értékhatár feletti vagyontárgy elidegenítése csak nyilvános versenyeztetési eljárás útján, a legjobb ajánlatot tevő részére volt lehetséges. A versenyeztetést csak akkor lehetett mellőzni az önkormányzat érdekében, ha részben olyan kérdésben kellett megállapodni, amely a hasznosítást meghiúsította volna.

Az ítélet szerint 2004-ben az Andrássy út 47. szám alatti ingatlan beköltözhető forgalmi értéke 780 millió forint, míg lakott értéke 390 millió forint volt. Az összegeket a törvényszék az általa kirendelt szakértő szakvéleménye alapján állapította meg. A vételárnak a Lakásrendelet értelmében legalább 390 millió forintnak kellett volna lennie. Az ingatlanra több vételi ajánlat érkezett, melyek közül volt olyan, ami a központi iktatási rendszerbe nem került be, vagy irattárba helyeztek és további sorsuk ismeretlen lett. Az E. Kft. 2004. június 9-én 150 millió forint vételárat ajánlott fel, az azonban nem volt egyértelmű, hogy a vételár nettó vagy bruttó összeg.

F. György vádlott a vételi ajánlatok közül csak az Önkormányzat számára hátrányosabb feltételeket tartalmazó E. Kft. ajánlatát továbbította az Önkormányzat Tulajdonosi Főosztályához és a képviselőtestületi ülésre írt előterjesztésében az árat bruttó árként jelölte meg. Emellett azt a szóbeli instrukciót adta a képviselő-testülethez benyújtandó határozati javaslatra vonatkozó előterjesztés elkészítéséhez, hogy az előterjesztést az E. Kft. kérelmében foglaltak szerinti feltételekkel, versenytárgyalás mellőzésének feltüntetésével szövegezzék meg. Az ítélet szerint a vádlott tudta azt, hogy mind a vételárként felajánlott összeg, mind az ingatlan versenytárgyaláson kívül történő elidegenítése ellentétes a Lakásrendelet és a Vagyonrendelet szabályaival.

Az előterjesztés törvényességi vizsgálatát néhai dr. V. T. László végezte el. Az előterjesztést annak ellenére írta alá, hogy az ingatlan ily módon történő értékesítése – a forgalmi érték alapulvételével – a Lakásrendelet, a Vagyonrendelet, illetve az Államháztartási törvény rendelkezéseibe ütközött. A vádlottak a képviselő-testület tagjaiként tudták, hogy a szavazatuk ellentétes a Lakás- és Vagyonrendeletben írt szabályokkal, a 2004. június 17-i ülésén 13 igen szavazattal mégis elfogadták az előterjesztést és úgy rendelkeztek, hogy az ingatlant elidegenítik az E. Kft. részére.

Az önkormányzat a képviselő-testület határozata alapján 2004. november 24-én kötötte meg az adásvételi szerződést az E. Kft-vel, melyet az Önkormányzat részéről néhai V. István és F. György vádlott írt alá. Az E. Kft. 2005. április 25-én kifizette a mintegy 170 millió forintos vételárat, tulajdonjogát 2005. május 2-án jegyezte be az ingatlanra az illetékes földhivatal.

Az ítélet szerint 2004-ben az Andrássy út 3. szám alatti ingatlan beköltözhető forgalmi értéke mintegy 920 millió forint, míg a lakott értéke közel 530 millió forint volt. Az ingatlanra egy vevőtől, az A.3 E. Kft.-től több eltérő tartalmú vételár ajánlat érkezett. F. György vádlott a képviselő testületnek a 2004. június 17-i ülésre szóló előterjesztésében az ingatlannak az A.3 E. Kft. részére történő elidegenítését alacsonyabb vételár ajánlattal javasolta azzal, hogy a képviselő-testület ez esetben is tekintsen el a versenytárgyalás tartásától. Az előterjesztés törvényességi vizsgálatát ennél az ingatlannál is néhai dr. V. T. László végezte. Az előterjesztést pedig annak ellenére írta alá, hogy tisztában volt azzal: az ingatlan ily módon történő értékesítése – a forgalmi érték alapulvételével – a Lakás-, a Vagyonrendelet, illetve az Államháztartási törvény rendelkezéseibe ütközött.

A képviselők a 2004. június 17-én tartott képviselő-testületi ülésen az előterjesztéssel szemben számos kifogást emeltek. Ezeket F. György vádlott, mint előterjesztő nem fogadta be. A képviselő-testületi tag vádlottak a napirendről történő levételt, az ellenőrző értékbecslés készítését és a licit útján történő értékesítést három külön, név szerinti képviselő-testületi szavazás keretében elutasították. A vádlottak a szavazáson az előterjesztést eredeti formájában elfogadták, és úgy rendelkeztek, hogy a képviselő-testület a versenytárgyalás tartásától eltekint és az ingatlant 328 millió forintért elidegeníti az A.3 E. Kft. részére.

 

Az önkormányzat a képviselő-testület határozata alapján 2004. június 24-én kötötte meg az adásvételi szerződést az A.3 E Kft.-vel, melyet az önkormányzat részéről néhai V. István polgármester írta alá, de ellátta kézjegyével F. György vádlott is.

Az ítélet szerint a vételárnak mindkét önkormányzati ingatlan értékesítésnél a felelős vagyongazdálkodás és a Lakásrendelet alapján a beköltözhető forgalmi értékhez kellett volna igazodnia, mely a jogszabály által lehetővé tett mértékben lett volna csökkenthető, legfeljebb 50 %-ban.

A vádlottak a Vagyonrendelet versenyeztetésre vonatkozó szabályait is mellőzték azért, hogy kizárólag az Ekft. és az A.3 E. Kft. ajánlatairól lehessen dönteni. Néhai V. T. László a határozati javaslatok törvényességi felülvizsgálata során kifogást nem emelt, hozzájárulva ezzel a határozatok későbbi elfogadásához.

A Büntető Törvénykönyv szerint a hűtlen kezelést az követi el, akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és az ebből fakadó kötelességét megszegve vagyoni hátrányt okoz.

Az ítélet indoklása szerint a vádlottak a Budapesti VI. kerületi Önkormányzat képviselő-testületének tagjaként az Önkormányzatokról szóló törvényen alapuló vagyonkezelői jogkörben megszavazták és értékesítették az Andrássy út 3. és 47. szám alatti ingatlanokat a két cég részére. Ezzel megszegték az Államháztartásról szóló törvény szerinti önkormányzati vagyonnal való felelős, rendeltetésszerű gazdálkodás követelményét, valamint a kötelező versenyeztetésre vonatkozó rendelkezéseket, továbbá a vételár kialakítására vonatkozó rendeleti szabályt.

A vádlottak az Andrássy út 47. szám alatti ingatlan értékesítésével, figyelemmel a befizetett vételárra, mintegy 220 millió forint, az Andrássy út 3. szám alatti ingatlan értékesítésével közel 133 millió forint, összesen majdnem 352 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a Budapesti VI. kerületi Önkormányzatnak. A törvényszék Á. I. Zita vádlott felelősségét csak az Andrássy út 3. szám alatti ingatlan értékesítése kapcsán, közel 132 millió forint vagyoni hátrány okozásában tudta megállapítani.

A vádhoz képest a törvényszék alacsonyabb összegben állapította meg a vagyoni hátrány mértékét, ezáltal a bűncselekmény jogszabályi minősítése és korábbi 5 évtől 10 évig terjedő büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedőre csökkent. A bíróság F. György vádlottat azért sújtotta a legszigorúbb büntetéssel, mert alpolgármesterként nagyobb felelősség terhelte az önkormányzat érdekeinek szem előtt tartásával, de azokat figyelmen kívül hagyva, szándékosan rossz döntést hozott.

A többi vádlott esetében a kiszabott büntetések közötti különbségtételt a bíróság azzal indokolta, hogy a jogász végzettségű vádlottaktól különösen elvárható volt a jogszabályok alaposabb ismerete és a jogszabálysértések felismerése.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész valamennyi vádlott esetében végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás miatt, míg a védők felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést.

[htmlbox Polgári_jog_folyóirat]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.