Elítélték a részegen üvegekkel dobálózó férfit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem jogerősen börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit, aki ittasan egy villamosvezetőre támadt, majd üvegekkel dobált meg nigériai állampolgárokat tavaly novemberben Budapesten – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleménye szerint a 35 éves férfi az esti órákban a 41-es villamoson ütni kezdte a jármű ablakát, megrángatta az egyik utast, majd mellkason lökte a villamosvezetőt, amikor az leszállította a járműről. A férfi még egyszer a villamos üvegébe ütött, majd felszállt a 17-es villamosra, ahol belekötött négy nigériai állampolgárba. Egyiküket fejen akarta ütni, egy másik sértett felé pedig üveget dobott, de a támadásokat elhárították.

A férfi a villamosról leszállva továbbra is erőszakos, garázda magatartást tanúsított, végül a rendőrök elfogták.

A Budapest XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, több rendbeli, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak és más bűncselekmények miatt vádat emelt. A bíróság a férfit egy rendbeli súlyos testi sértés kísérlete miatt felmentette, de három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint ügyészi indítványra fenntartotta bűnügyi felügyeletét – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 6.

A Társaság a Szabadságjogokért és a Political Capital bejelentése után a Nemzeti Választási Iroda megkezdte a választópolgárok számára vonatkozó adatszolgáltatást

Az önkormányzati választás során szó szerint egy-két szavazaton is múlhat egy polgármesteri szék sorsa, ezért, ha lehet, még az országgyűlési választásnál is fontosabb, hogy a választásig hátralévő időszakban időről időre lássuk, hányan jelentik át magukat egyik településről a másikra. Az esetleges voksturizmus így lehet leleplezhető.