Előkészítő ülés volt a nagynénjét agyonverő férfi ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a jelenleg előzetes kényszergyógykezelés alatt álló vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés elkövetésével vádolja az ügyészség – közölte a törvényszék.

A vád szerint a terhelt kábítószerfogyasztó életmódot folytatott, amelyet részben nagynénje – a későbbi sértett – finanszírozott, mivel a nő félt attól, hogy ha nem ad pénzt neki, a férfi megöli őt.

Egyik este a vádlott megjelent a sértettnél, hogy megölje, mert nem tetszett neki a nő vele szemben tanúsított magatartása, ezért egy gereblyével és egy kalapáccsal addig bántalmazta őt, amíg a sértett a helyszínen életét vesztette.

Az előkészítő ülésen – a vád ismertetését követően – a terhelt beismerte a bűnösségét, azonban arra figyelemmel, hogy egyrészt a terhelt a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le, másrészt pedig – elmeállapotára figyelemmel – jelenleg is előzetes kényszergyógykezelés alatt áll, a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet.

Ezt követően a vád és a védelem képviselője előterjesztette bizonyítási indítványát. A bíróság a 2020. december 8-ra kitűzött tárgyaláson fogja meghallgatni az elmeorvos szakértőket, a tanúkat, valamint sor kerül a perbeszédek megtartására is. A 2020. december 10-ei tárgyaláson ítélethirdetés várható.


Kapcsolódó cikkek

2019. február 5.

A kényszergyógykezelés, mint büntetőjogi szankció

Az OBH Dr. Ujvári Ákossal, a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának kollégiumvezetőjével készített interjújából kiderül, mit is takar valójában a kényszergyógykezelés, milyen feltételek érvényesülése esetén rendelhető el, mi az eljárás menete, illetve megéri-e szimulálni a kóros elmeállapotot.