Előzetesbe kerülhet a két embercsempész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a két férfi előzetes letartóztatását indítványozta. Az elkövetők 2015 júniusában és júliusában migráns személyeknek nyújtottak segítséget ahhoz, hogy a Szerb Köztársaság területéről Magyarországra illegálisan belépjenek.


A gyanú szerint az elkövetők egyike bízott meg egy harmadik személyt azzal, hogy 2015. június 29-én, valamint 2015. július 6-án a szerb-magyar határ magyar oldalán gépjárművel vegye fel a zöldhatáron mások által átkísért, a Szerb Köztársaság területéről átjövő migráns személyeket, és anyagi ellenszolgáltatás fejében őket az Európai Unió más tagállamaiba szállítsa. A szállítást szervező gyanúsított a gépjárművet is rendelkezésre bocsátotta.

A másik gyanúsított a migránsokat szállító gépjármű előtt haladt, az utat mutatta és figyelte, hogy van-e rendőri ellenőrzés. 2015. június 29-én ismeretlen számú migráns szállítása történt ily módon, míg 2015. július 6-án huszonnégy migránst zsúfoltak be a gépjármű rakterébe, a raktér szellőzése nem volt megfelelő, és az utazás a szállított személyek testi-lelki gyötrelmével járt. A július 6-i szállítás során a Készenléti Rendőrség járőrei a migránsokat szállító gépjárművet Röszke külterületén ellenőrzés alá vonták, a gépjárműben utazó migráns személyek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudták.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva, csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt folyamatban lévő nyomozásban a bűnismétlés, szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel a gyanúsítottak előzetes letartóztatását indítványozta. A Szegedi Járásbíróság a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának kérdésében a mai napon hozza meg döntését.

(ugyeszseg.hu)

[htmlbox Polgári_jog_folyóirat]

Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.