Emberöléssel gyanúsítják a monori gyújtogatót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja a Pest Megyei Főügyészség azt férfit, aki rágyújtott két ismerősére egy lakókocsit Monoron.

Az ügyészség szerdán azt közölte, hogy a 29 éves elkövető január 8-án két ismerősével italozott a monori lakókocsiban, de egy vita miatt távozott.

Később, a kora délutáni órákban azonban visszatért és egy öngyújtóval a lakókocsi ablaka alatt lévő szemétkupacot meggyújtotta. Innen a tűz átterjedt a járműre, amelyben ekkor a két sértett feküdt. Miután a lakókocsi és az egyik sértett ruházata is lángra kapott, együtt kezdték oltani a tüzet.

A sértetteknek végül sikerült kijutniuk, azonban egyikük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követő másnap életét vesztette.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja a férfit, akinek a Pest Megyei Főügyészség kezdeményezte a letartóztatását, mivel tartani lehet attól, hogy megszökne vagy újabb bűncselekményt követne el – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. június 24.

Jogerősen húszmillió forint kártérítés visszafizetésére kötelezett a bíróság egy elítéltet

Jogalap nélküli gazdagodás miatt a Debreceni Törvényszék – helybenhagyva a Debreceni Járásbíróság elsőfokú ítéletét – pénteken jogerősen arra kötelezett egy elítéltet, hogy fizesse vissza a magyar államnak az általa a perújítás előtt kártalanításként kapott húszmillió forintot – közölte Veszprémyné Szajkó Márta, a törvényszék sajtótitkára.

2022. június 24.

Egészségkárosító légszennyezés a gödi Samsung-gyárban

Több mint tucatnyi büntetést kapott eddig a Samsung gödi akkumulátorgyára a különböző hatóságoktól. A munkafelügyelet most 10 milliós bírságot szabott ki a cégre dolgozóinak súlyos veszélyeztetése miatt. A bírságok kifizetése azonban vélhetően nem okoz gondot a dél-koreai cégnek, amely a tavalyi évben 759 milliárd forintos árbevételt és 15,5 milliárd forintos nyereséget produkált.

2022. június 24.

New Partners at CMS (X)

CMS is pleased to announce new heads of CMS Technology, Media and Communications Group.