Én is jogászdíjas vagyok! – Interjú a munkajog kategória győztes csapatával


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikksorozatunkban beszélgetéseket olvashatnak a 2019-es Jogászdíj kategóriáinak győzteseivel. A befejező részben a Taylor Wessing Budapest és a Jungheinrich Hungária Kft. munkatársai, a munkajog kategória nyertes csapatának tagjai válaszoltak kérdéseinkre.

Hogyan alakult ki a két iroda közötti együttműködés?

Az együttműködésünk kialakulása is szorosan kötődik a Jogászdíjhoz. A 2018-as díjátadó gálán, a Jungheinrich Hungária Kft. képviseletében Dr. Birkás Györgyi jogtanácsos lett az év díjazottja kártérítési jog kategóriában, míg a Taylor Wessing Budapest mintegy 4 kategóriában volt a jelöltek között, amelyek közül a szellemi alkotások joga kategóriában vihette el az év csapata díjat.

Miért pont a munkaügyi auditot választották a pályázat középpontjául?

Ahogy a Jogászdíj elmúlt két évében is látható, a Taylor Wessing Budapest sorozatosan több kategóriában is a jelöltek között található, és mindkét évben díjjal távozhatott. Nemzetközi ügyvédi irodaként valamennyi jogterületre kiterjedő teljeskörű jogi szolgáltatást nyújtunk ügyfeleink igényei szerint. A munkaügyi auditra vonatkozó megkeresés a Jungheinrich Hungária Kft-től érkezett. A társaság mintegy 200 munkavállalót foglalkoztat, az év munkáltatója címet is elnyerte korábban: mind a Jungheinrich konszerncsoport vállalatfilozófiájában, mind a hazai menedzsment értékrendjében nagyon erősen megjelenik a munkavállalóik iránti elkötelezettségük. Pontosan emiatt szerettek volna egy innovatív és korszerű munkaügyi szabályozási modellt megvalósítani, megkönnyítve és segítve ezáltal a munkavállalóik eligazodását az őket érinti szabályokban.

Mi a projektjük lényege?

Egy kétpólusú munkaügyi szabályozási modellt valósítottunk meg, amely egyrészről a munkaügyi keretszabályzatból, másrészről a munkaügyi kézikönyvből áll. A keretszabályzat a munkavállalók számára felölel valamennyi belső szabályzatot, eljárásrendet, ami a foglalkoztatásuk során felmerülhet. A sokszor átláthatatlan munkajogi szabályozást könnyen érthetővé téve és azon túlmutatva, a Jungheinrich értékrendjét és vállalatfilozófiáját megjelenítve támogatja a társaságon belüli közösségteremtést. A munkaügyi kézikönyv pedig kialakított eljárásrendjeivel igyekszik a munkaügyi igazgatással járó terheket csökkenteni, és biztos támpontként szolgálni az ebben résztvevő kollégák számára.

Miben látják a legfőbb innovációját?

A keretszabályzattal kialakított rendszer egyszerre testesít meg tartalmi és formai újítást. Tartalmát tekintve nem jellemző a munkajogi szabályozásra, hogy a munkaviszony keletkezésétől annak megszűnéséig jelentkező szabályokat és eljárásokat egy átfogó, átlátható, könnyen érthető rendszerbe integrálja úgy, hogy mindezek során a vállalatfilozófiában megjelenő értékrendet is hatékonyan közvetíteni tudja. Formai megoldásait tekintve a kettős szabályozási szerkezetet emelnénk ki, amely egyrészről a munkavállalókat célzó, könnyen érthető keretszabályzatból áll, másrészről az ennek működtetését biztosító kézikönyvből, amely a munkaügyi rendszer igazgatásában résztvevő kollégák munkáját hivatott segíteni.

Mi okozta a legfőbb nehézséget a rendszer megalkotása során?

A megalkotott szabályzat teljességre törekvéséből fakadóan számos egyeztetésre és kreatív együttgondolkodásra volt szükség, mire a projekt végére értünk. Mindezek során az érintettek egy igazi szellemi alkotóműhelyt hoztak létre, amelynek munkájában a legnagyobb kihívás talán az volt, hogy a jogszabályi kötöttségek, a munkavállalói érdekek és a társaság modern vállalatfilozófiájában megjelenő értékek között mindvégig megteremtsük az optimális egyensúlyt, szem előtt tartva a munkavállaló-barát formában megvalósuló szabályozási igényt.

Hogy érezték magukat a díjátadón?

A nosztalgikus érzés mellett, amely felidézte a korábbi Jogászdíj-átadót – amely nélkül talán létre sem jött volna a most díjazott projektünk – katartikus élmény volt megkoronázni közös munkánkat az elnyert elismeréssel.

Mit üzennének a jövő Jogászdíj-pályázóinak?

A Wolters Kluwer által díjazott innováció – példaértékűség – ügyfélközpontúság értékeinek képviseletével már önmagában nyertesnek tudhatja magát mindenki. Ha mindezek mellett még nagyot is mer álmodni, a siker szinte elkerülhetetlen. Hajrá mindenkinek!

A Jogászdíjról, a további nyertesekről és a 2019-es díjátadóról többet megtudhat, ha ellátogat a Jogászdíj hivatalos weboldalára ide kattintva!


Kapcsolódó cikkek

2023. november 22.

A mesterséges és az emberi intelligencia hatása a jogi szakma jövőjére

A generatív mesterséges intelligencia térnyerése a jog világában számos kiemelkedően jelentős diskurzust eredményezett. Az AI leváltja az ügyvédeket? Növeli szakmaiságukat? Az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést akadályozza vagy szélesíti? Bár rengeteg megválaszolatlan kérdést találunk e területen, irodám betekintést nyújt egy olyan modell működésébe, amely tanulságos lehet a jogászi szakma, és valószínűleg más szolgáltató iparágak számára is.

2023. november 10.

A jövő jogásza kutatás 2023 – magabiztosan közelítünk a generatív mesterséges intelligenciához

A Wolters Kluwer nyilvánosságra hozta 2023-as, A jövő jogásza című nemzetközi kutatásának az eredményét. A jogi szektor jól fogadja a generatív mesterséges intelligenciát (AI), miközben továbbra is erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy mindennapi munkájuk hatékonyabbá tételére jogi technológiai szoftvereket vezessenek be. Az ügyvédi irodák és a vállalati jogi osztályok szembesülnek azokkal a változásokkal is, amelyekre szükség van a környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) követelmények kiszolgálásához, valamint a jövőre kész munkaerő megszerzéséhez és megtartásához.

2023. november 6.

A jövő jogászait képzik a Wolters Kluwer Hungary szakemberei

Úttörő szerepet játszik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a jogi technológiai képzésben. A Jog- és Államtudományi Karon 2023. szeptemberében indult LegalTech tantárgy – amelyet a Wolters Kluwer szakemberei tartanak – lehetőséget nyújt a hallgatóknak arra, hogy olyan ismeretekre tegyenek szert, amellyel alkalmazkodhatnak a digitális kor követelményeihez. Az új kurzus sikerét mutatja, hogy pár perc alatt betelt a létszám.