Enyhítették a valóságshow sztár büntetését, de így is börtönbe kell vonulnia


Jogerősen két év három hónap börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán a bajai férfit, aki társával 2017-ben elrabolta egy ismerősét, hogy így szerezze vissza ellopott pénzét.

A táblabíróság társtettesként elkövetett emberrablás bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 30 éves vádlottat  (a Blikk információja szerint Aurelioról van szó, az egykori valóságshow szereplőről) és elrendelte a rá korábban más bűncselekmények miatt kiszabott egy év két hónapos szabadságvesztés végrehajtását is. A férfi társa egy év három hónap börtönt kapott két évre felfüggesztve.

2017. október 14-én a az elsőrendű vádlott egy bajai kocsmában italozott, de annyira lerészegedett, hogy elaludt. Ezt használta ki a sértett, és legalább 130 ezer forintot ellopott a férfi kabátjának zsebéből.

Másnap a két vádlott egy szórakozóhelyen megkereste a sértettet, és kérdőre vonták az ellopott pénz miatt. Az elsőrendű vádlott – miközben társa lefogta a sértettet – többször megütötte a férfit, majd egy autóba tuszkolták. Elmentek a sértett nagyszüleihez, mert a férfi azt állította, a lopott pénz maradékát ott rejtette el.

A sértett szabadon engedését az ellopott összeg visszaadásához kötötték, de a férfi ennek nem tudott eleget tenni, mert már elköltötte a pénzt. Ezért aláírattak vele egy szerződést, amelyben a sértett elismerte, hogy 180 ezer forintot kért kölcsön az elsőrendű vádlottól, és vállalta, a hitelt heti 20 ezer forintjával törleszti.

Az elsőrendű vádlott részben elismerte a történteket, bocsánatot kért a sértettől, aki ezt elfogadta. A másodrendű vádlott elismerte bűnösségét.

A táblabíróság a döntésével enyhítette az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék által a vádlottakra kiszabott négy, illetve két és fél éves börtönbüntetésen. Benedek Tibor tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, az elsőrendű vádlott kevert személyiségzavara megkönnyítette a bűncselekmény elkövetését. A táblabíróság az enyhítő körülményekre, közte az időmúlásra tekintettel látott lehetőséget a büntetés mérséklésére.

(MTI, Blikk)


Kapcsolódó cikkek

2020. március 5.

24 év után ítélték el a vádlottakat

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. március 5-én nyilvános, folytatólagos tárgyalássorozatot követően ítéletet hirdetett annak a 3 férfinak a bűntetőügyében, akiket az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolt.