Épp szabadult volna, amikor gyilkossággal vádolták meg


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megtalálták a 2010-es máriapócsi gyilkosság feltételezett elkövetőjét, a jelenleg is börtönben lévő férfi letartóztatására a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség tett indítványt.

Martossy György főügyész, a megyei főügyészség megbízott vezetője közleményében azt írta, 2010 szeptemberében egy idős férfit találtak holtan rokonai a családi házában, a rendőrség emberölés miatt indított nyomozását azonban két év múlva fel kellett függeszteni, mert nem találták meg az elkövetőt.

Az eljárás folytatását a Nemzeti Nyomozó Iroda rendelte el 2020 augusztusában, mert új bizonyíték merült fel, amit korábban még nem vizsgáltak meg. Az újabb szakértői vizsgálat alapján megalapozottá vált a gyanú, hogy az emberölést egy a jelenleg is erőszakos bűncselekmények miatt fegyházbüntetését töltő férfi követte el, ezért őt a rendőrség idén februárban gyanúsítottként hallgatta ki – ismertette Martossy György.

Hozzátette, a gyanúsított tagadja bűnösségét, védekezését azonban több bizonyíték cáfolja, illetve jelenleg is tartanak olyan nyomozati cselekmények, amelyek még jobban alátámaszthatják a bűnösségét.

A férfi 2021. május 28-án szabadulna a fegyházból, azonban az ügyészség szerint fennáll a veszélye, hogy megszökne, elrejtőzne a hatóság elől, ezért indokolt őt egy hónapra letartóztatni – közölte a főügyész.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek