EuB: nem tagadható meg az európai elfogatóparancs


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az uniós tagállamok igazságügyi hatóságai kötelesek határozatot hozni a részükre továbbított minden európai elfogatóparancs ügyében, annak végrehajtása nem tagadható meg azon az alapon, hogy az ügyészség megszüntette a büntetőügyben folytatott nyomozást, amelynek során az érintettet csupán tanúként hallgatták ki – közölte döntését az Európai Unió Bírósága.

A luxembourgi központú uniós törvényszék egy A.Y. monogrammal azonosított magyar állampolgár ellen vesztegetés miatt Horvátországban indult büntetőeljárás ügyében hozott ítéletében arra emlékeztetett, hogy az olyan végrehajtó igazságügyi hatóság, amely az európai elfogatóparancs kibocsátását követően nem tesz intézkedést, és így nem továbbít semmilyen határozatot a kibocsátó igazságügyi hatóságnak, nem tesz eleget kötelezettségeinek.

Noha az érintett magyar állampolgár az ítéletben nincs nevesítve, a bíróság uniós főtanácsnokának indítványát ismertető májusi horvát sajtóközlések tényként kezelték, hogy az A.Y. monogram Hernádi Zsoltot, a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. elnök-vezérigazgatóját takarja, s az Európai Unió Bírósága az ellene kiadott európai elfogatóparancs magyar elutasításának ügyét tárgyalja.

A bíróság szerdán úgy tájékoztatott, hogy a gyanú szerint a magyar érintett megegyezett egy magas rangú horvátországi tisztségviselővel abban, hogy jelentős pénzösszeget fizet számára az általa képviselt magyar vállalat és a horvát kormány közötti szerződéskötés fejében. A horvát hatóságok európai elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene. A nyomozást azonban a magyar Központi Nyomozó Főügyészség megszüntette azon az alapon, hogy a kérdéses cselekmény nem bűncselekmény. Ugyanakkor a nyomozást a magyar hatóságok nem az érintett, mint gyanúsított ellen, hanem kizárólag a bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indították meg, az érintettet pedig a nyomozás keretében kizárólag tanúként hallgatták ki.

Az európai elfogatóparancsot kibocsátó horvát bíróság a magyar hatóságok jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatban várt iránymutatást.

Indoklásában az uniós bíróság aláhúzta, hogy jelen ügyben a magyar hatóságok által folytatott nyomozást nem a konkrét érintett, hanem ismeretlen elkövető ellen folytatták. A nyomozást megszüntető határozatot sem a feltételezett elkövető vonatkozásában hozták meg.

Következésképpen a bíróság úgy ítélte meg, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtása nem tagadható meg olyan ügyészségi határozatra való hivatkozással, amely megszüntet egy ismeretlen elkövető ellen indított olyan nyomozást, amelynek során azt, akivel szemben ezt az európai elfogatóparancsot kibocsátottak, csupán tanúként hallgatták ki, anélkül hogy ellene büntetőeljárást folytattak volna, valamint hogy a határozatot konkrétan vele szemben hozták volna meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.