Fegyházba megy a prostituált gyilkosa


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Húsz év fegyházbüntetésre ítélt nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt a Kecskeméti Törvényszék egy prostituáltat megölő férfit; a döntés nem jogerős.

A közleményben a bűncselekmény előzményeiről azt írták: a vádlott élettársával és annak gyermekével 2015 júliusától Kecskeméten élt albérletben. A férfi pékként két helyen is dolgozott, de játékszenvedélyéből is keletkező anyagi gondjait nem tudta fedezni, ezért kölcsönöket kért.

Fizetési kötelezettségei és pénztelensége miatt elhatározta, hogy az interneten kiválaszt egy prostituáltat, a szolgáltatás ürügyén felkeresi, majd erőszakkal szerez tőle pénzt.

A sértettet – aki 2012 nyarától bérelt egy lakást Kecskeméten – 2017. június 14-én kereste fel, miután előzőleg telefonon időpontot egyeztettek. A szexuális aktus után a vádlott közölte, hogy nem tud fizetni, és a táskájából elővett késsel fenyegetni kezdte a nőt, hogy inkább ő adjon neki pénzt. A vita során a férfi befogta a nő száját, hogy ne kiabáljon, aki erre megharapta. A vádlott dühében többször nyakon szúrta, majd amikor a sértett a földre került, tovább bántalmazta.

A nő belehalt sérüléseibe. Holttestére este a bérbeadó talált rá.

A bíróság a vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek, ugyanakkor azt nem állapította meg, hogy előre megtervezte volna a sértett megölését.

Az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.