Fegyházbüntetésre ítéltek két taxisra támadó férfit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Emberölés kísérlete miatt 9 év és 6 év fegyházra ítélt a bíróság két férfit, akik Csehországban taxisra támadtak – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

A vádirat szerint a 20 és a 24 éves férfi 2017. augusztus 23-án Csehországba utaztak munkavállalás céljából, azonban pár nap múlva úgy döntöttek, hogy hazatérnek. A két férfi – miután a pénzük elfogyott – vonattal, jegy nélkül Magyarország felé tartott, amikor Pardrubice állomáson a kalauz leszállította őket.

A két férfi elhatározta, hogy a közelben várakozó taxisofőrök egyikével egy elhagyatott helyre vitetik magukat, és kirabolják. A két férfi egy, a pályaudvar közelében található kerékpárról eltávolította az acél fékhuzalt, hogy majd azzal fojtsák meg kiszemelt áldozatukat.

A taxissofőrrel az éjszakai órákban egy elhagyatott ipartelep közelébe vitették magukat, majd a hátsó ülésen tartózkodó fiatalabb férfi a huzallal fojtogatni kezdte a sértettet, aki még éppen a huzal alá tudott nyúlni az ujjaival. Közben a jobb első ülésen ülő társa a védekező sofőrt megütötte. A vezető végül ki tudta magát szabadítani, azonban a támadók kirángatták a kocsiból és tovább bántalmazták. A két vádlott kitépte a taxi navigációs készülékét, azonban a kocsiból végül csak három doboz cigarettát tulajdonítottak el, majd Magyarországra utaztak.

A cseh hatóságok büntetőeljárást indítottak, amelyet a magyar hatóságok átvettek. A sértett könnyű sérüléseket szenvedett, azonban – a bíróság szerint -, ha nem teszi ujjait a huzal és a nyaka közé, meghalhatott volna.

A Fővárosi Főügyészség a terheltek ellen társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A bíróság csütörtöki ítéletében bűnösnek mondta ki a vádlottakat. Ezért a bíróság a fiatalabb férfit 9 év, társát 6 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint őket 9, illetve 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három munkanapon belül dönt a fellebbezés kérdésében.

A vádlottak jelenleg letartóztatásban vannak – olvasható az ügyészségi közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 6.

A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlésnek

A kormány megőrzi a személyi jövedelemadó alacsony szintjét, a családi adókedvezményt, a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentességét, emellett továbbra is garantálja az alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsát – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye, amellyel bejelentette, hogy a kormány kedden benyújtotta az adótörvényeket, és még a nyári szünet előtt elfogadhatja az Országgyűlés azokat.

2023. június 5.

Uniós bíróság: a 2019-es lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot

A 2019 decemberében elfogadott lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot, ugyanis nem felel meg a függetlenség és a pártatlanság követelményének egyebek mellett a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának működése – közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága hétfőn.