Felfüggesztett börtön tojásdobálásért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) azt a férfi, aki 2018-ban a Parlamentnél egy demonstráción tojásokat dobált a rendőrök felé – tudatta a Fővárosi Törvényszék csütörtökön közleményben.

A vád szerint a férfi a munka törvénykönyve rabszolgatörvény néven emlegetett módosítása elleni egyik demonstráción vett részt 2018. december 12-én a Kossuth téren és két tojást dobott az épület védelmére kivezényelt rendőrsorfal felé. Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak vádjával felfüggesztett börtönt indítványozott.
A védelem az eljárás során hangsúlyozta, hogy a vádlott elismerte cselekményét, ami azonban állítása szerint nem a rendőrök ellen irányult, csupán politikai véleménynyilvánításnak szánta, a tojásokkal a Parlament épületét akarta eltalálni. A tojások valószínűleg nem is találtak el senkit. A védelem bűncselekmény hiányában a vádlott felmentését, másodsorban pedig enyhébb büntetést indítványozott.

A PKKB szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletével egy év négy hónap, végrehajtásában két év hat hónapra felfüggesztett börtönnel sújtotta a vádlottat.

A bíróság indoklása szerint a hivatalos személyként rendvédelmi feladatot ellátó rendőrök kiemelt védelmet élveznek, az pedig nem menti a vádlottat, hogy nem találta el a rendőröket. Ha a terhelt pusztán az épületet akarta volna eltalálni, olyan helyről is dobhatta volna a tojásokat, ahol nincsenek rendőrök. Egyébként a tojásdobálás egy korábbi legfelsőbb bírósági állásfoglalás szerint nem politikai véleménynyilvánítás, hanem erőszakos magatartás.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, s hogy több kiskorú eltartására köteles.

Az ügyészség tudomásul vette az elsőfokú ítéletet, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. július 30.

A politikai véleménynyilvánítás védelme

A kérelmező azt állította, hogy két parlamenti képviselő ügyvédként nagy összegű szerződéseket kötött a választókerületükben működő állami cégekkel,