Felfüggesztett fogház a trafikrablónak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem jogerősen másfél év fogházbüntetést szabott ki a Gyulai Járásbíróság arra az eleki fiatalkorúra, aki szeptember közepén megpróbálta kirabolni az egyik helyi Nemzeti Dohányboltot. Az ítélet végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztették – közölte Berg Márta megyei főügyészhelyettes.

A tájékoztatás szerint a vádlott egy fejére terített törülközővel lépett be az üzlethelyiségbe és késsel a kezében az eladótól a kasszában lévő pénzt követelte.

A trafikos felismerte a gyanúsítottat, és megpróbálta lebeszélni cselekményéről. A fiatalember azonban nem tágított, továbbra is követelte a pénzt, majd megpróbált benyúlni a pénztárba. A sértett megragadta a kezét, erre a támadó elmenekült az üzletből. A kaszában a cselekmény elkövetésekor több mint 1,3 millió forint készpénz volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 21.

Fontos határidő közelít a GDPR-szabályokban

A GDPR rendelet előírásai szerint eljött a kötelező felülvizsgálat ideje, amelynek során minden adatkezelőnek meg kell győződnie arról, hogy adatkezelési folyamatai továbbra is megfelelnek a GDPR előírásainak – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.

2021. szeptember 21.

Bírságot kapott Lengyelország az EU bíróságától

Napi 500 ezer euró, az Európai Bizottságnak kifizetendő pénzbüntetésre kötelezték Lengyelországot, amiért az nem szüntette be a lignitkitermelési tevékenységét a cseh-lengyel határon fekvő Turów szénbányában.