Feljelentés a mozsgói szociális otthonban történt bántalmazás ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazás bűntette miatt emelt vádat a Baranya megyében található Mozsgó szociális otthonának lakóit bántalmazó két emberrel szemben a Szigetvári Járási Ügyészség – közölte a Baranya megyei főügyész pénteken. A vádemelés az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) feljelentése alapján történt.

Varga-Koritár György azt írta, a vádlottak az intézményben ápolói-gondozói feladatokat láttak el. Egyikük tavaly januárban bántalmazott két gondozottat: miután az esti lefekvés során az egyik gondozott nem találta a felsőruházatát, a gondozó kiabálni kezdett vele, majd több alkalommal arcon ütötte. Egy másik gondozottat fürdetni vitt a vádlott, melynek során törölközővel és egy műanyag flakonnal többször megütötte.

Az ügy másik vádlottja szintén tavaly januárban fürdetett egy gondozottat, aki fogyatékossága miatt a vádlott felszólításainak nem tett eleget. Ekkor a gondozónő dühösen kiabálni kezdett az ápolttal és több alkalommal megütötte.

A vádlottak cselekménye a közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – tette hozzá közleményében a főügyész.

Az ügy előzménye, hogy korábban bejelentés érkezett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezethez még 2018 tavaszán, hogy bántalmazzák a mozsgói otthon lakóit, és ezt videofelvétel is bizonyítja.

Az üggyel kapcsolatban négy hónappal később, 2018 augusztusában az ombudsmani hivatal is helyszíni vizsgálatot folytatott, jelentését idén április 4-én hozta nyilvánosságra.

Fülöp Attila az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára április 17-én újságíróknak arról beszélt, hogy súlyos bántalmazás történhetett a mozsgói otthonban. Kijelentését arra alapozta, hogy eljutott hozzá három videofelvétel, amelyen jól látszik, hogy az intézmény két dolgozója bántalmazza az ellátottakat.

Fülöp Attila korábban jelezte, a panaszbeadványban megfogalmazottakat – az életkörülményekre, a tárgyi és személyi feltételekre, az étkezésre, az egészségügyi ellátásra vonatkozóan – az ombudsmani jelentés nem tudta igazolni. Ezért az ombudsman felkérte a mozsgói intézmény vezetőjét, saját hatáskörben vizsgálja ki a panaszbeadványban szereplő állításokat. Az ehhez szükséges dokumentumokat – közöttük a videofelvételeket – azonban a TASZ nyolc hónapig visszatartotta.

Az államtitkár korábban azt közölte, hogy az Emmi április 14-én rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. A feljelentést követő napon a mozsgói intézmény vezetője email-ben megkapta a felvételeket az ombudsmani hivataltól, amelyet továbbküldött az államtitkárnak.

A Szigetvári Rendőrkapitányság áprilisban indított nyomozást a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói otthonában történt bántalmazással kapcsolatban.

A mozsgói otthon 1960 óta működik, az intézményben 133 közepesen súlyos és halmozottan súlyos értelmi fogyatékos él, ellátásukról 57 dolgozó gondoskodik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek