Felmentették a újságíró-gyilkosság megrendelésével vádolt nagyvállalkozót Szlovákiában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Felmentette a bazini székhelyű különleges bíróság csütörtökön a két és fél évvel ezelőtti szlovák újságírógyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kocner nagyvállalkozót és a gyilkosság megrendelésében közvetítéssel vádolt Alena Zsuzsovát.

A különleges bíróság szenátusának elnöknője a felmentő ítéletet elégséges bizonyíték hiányával indokolta. A bazini bíróság ugyanakkor 25 év börtönbüntetésre ítélte Tomas Szabót, aki a vádirat szerint segédkezett a gyilkosság elkövetésében a már áprilisban jogerősen 23 évre ítélt Miroslav Marceknak, illetve egy korábbi gyilkosságot is elkövetett. A most kihirdetett ítéletek egyelőre nem jogerősek.

Az oknyomozó újságíró Ján Kuciaknak és barátnőjének a meggyilkolása ügyében indult per fő tárgyalása idén januárban kezdődött. Az ügy öt vádlottja közül elsőként a vád koronatanújával, Andruskó Zoltánnal szemben született ítélet, őt különálló perben, vádalku keretében ítéltek 15 év letöltendő szabadságvesztésre, amiért kifizette a gyilkoságért járó összeget a gyilkosságot végrehajtó és ezt beismerő Marceknak.

Az ügy mintegy egy hónapja érkezett a bizonyítási eljárás végéhez, akkor elmondott záróbeszédjeikben a többi vádlott tagadta bűnösségét. A most felmentett vádlottak záróbeszédjeikben a bizonyítási eljárás hibáira hivatkoztak, valamint kétségbe vonták több tanú – köztük a volt titkosszolgálati vezető és újságíró, Peter Tóth – szavahihetőségét. Akkor a vádlottak arra is rámutattak, hogy a vád koronatanúja többször a sajtó által nyilvánosságra hozott információk tükrében változtatta állításait.

A perben eredetileg már augusztus elején ítéletet kellett volna hirdetni, ám nem sokkal a kitűzött időpont előtt a különleges bíróság szenátusának elnöknője, Ruzena Sabová szeptemberre napolta az ítélethozatal időpontját.
A mostani felmentő ítéletre az eddig megszólaló szlovák politikusok többnyire meglepődve, de a bírósági döntés tiszteletben tartva reagáltak.

Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságírót és barátnőjét, Martina Kusnírovát 2018 február végén találta holtan a rendőrség a galántai járásban fekvő Nagymácsédon lévő családi házukban. A gyilkosság közfelháborodást keltett az országban, és sosem látott méretű tüntetéssorozat követte, ami belpolitikai válsághoz vezetett, a kormány több tagja távozott, és lemondott Robert Fico kormányfő is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. január 13.

Kuciak-gyilkosság: megkezdődött a főtárgyalás

A vádirat felolvasásával megkezdődött a nagy botrányt és belpolitikai viharokat is kiváltó, két évvel ezelőtti szlovákiai újságíró-gyilkosság bűnvádi perének főtárgyalása a bazini különleges bíróságon hétfőn.
2019. december 31.

Kuciak-gyilkosság: tizenöt évet kapott a közvetítő

Tizenöt év börtönbüntetésre ítélte a szlovákiai Bazin különleges bírósága hétfőn Andruskó Zoltánt, aki közvetítő szerepet játszott a Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és barátnője ellen tavaly februárban elkövetett gyilkosság megrendelője és elkövetője között – közölték szlovák médiaforrások.