Fényképek és videók készítésének adatvédelmi aggályai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ENSZ közleménye szerint a gyermekek emberi jogait veszélyezteti, ha szüleik fotókat osztanak meg róluk a közösségi médiában. Manapság egyre nő azoknak az ügyeknek a száma, amikor gyermekek perlik szüleiket, amiért a róluk készült fényképek és videók feltöltésével megsértették a személyiségi jogaikat. 


Az ENSZ képviselője Joseph Cannataci sürgette, hogy az ENSZ lépjen fel a szülők által feltöltött videókon és képeken szereplő kiskorú gyermekek védelmében. Fokozottan kell védeni a gyermekek jogait az olyan társaságoktól, akik a gyermekek személes adatait gyűjtik és üzletszerzési célból felhasználják – jelentette ki.

Az Egyesült Királyságban tett látogatása során azt tapasztalta, hogy az óvodákban és iskolákban kamerákkal is megfigyelik a gyermekeket, illetve az idősek elhelyezésére szolgáló intézményekben is egyre jobban terjednek a kamerarendszerek.

Néhány óvoda kifejezetten az aggódó szülőkre épít és olyam kamerarendszer kiépítésével próbálja őket megnyerni, amelyhez a szülők a nap 24 órájában távolról is hozzáférhetnek.

Az ENSZ képviselője kritizálta a Home Office (az Egyesült Királyságban a bevándorlási, biztonsági, illetve joggal és törvényes renddel foglalkozó minisztérium -szerk.) tervét, amely a rendszeresen szélsőséges weboldalakat látogatókkal szemben büntetőjogi eszközökkel lépne fel, hiszen ezzel a tartalmak megnézését és a látogatók esetleges gondolatait egy kitalált bűncselekmény alapján büntetnék.

(theguardian.com)

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.