Fizet a kormány az evangéliumi testvérközösségnek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új magyar egyházjogi törvénnyel kapcsolatban korábban megállapított jogsértések miatt hárommillió eurós (mintegy 935 millió forintos) kártérítést ítélt meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).


Az új egyházügyi törvény miatt annak idején kilenc Magyarországon bejegyzett kisegyház is keresetet indított. A strasbourgi törvényszék 2014-ben megállapította: a szabályozás sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 9. cikkelyét – amely a gondolat-, a lelkiismereti és a vallásszabadság kérdéskörét szabályozza -, valamint a gyülekezés és egyesülés szabadságával foglalkozó 11. cikkelyben foglaltakat, de a kártérítés mértékéről akkor még nem született döntés.

(MTI)

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

 


Kapcsolódó cikkek