Fogolyzendülés: fegyőröket hallgattak ki


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kedden indult a Nagyfai Idegenrendészeti Őrzött Szálláshelyen történt októberi incidens tárgyalása.


Fegyőröket hallgattak meg a tavaly októberben, a Nagyfai Idegenrendészeti Őrzött Szálláshelyen történt fogolyzendülés miatt indult per keddi tárgyalásán, a Szegedi Törvényszéken.

Az ügyészség hét iraki, két szíriai és egy szerb állampolgárt társtettesként elkövetett fogolyzendülés bűntettével vádol.

Tavaly októberben a nagyfai büntetés-végrehajtási intézet érintett körletében 71 fogvatartott volt, többségüket tiltott határátlépés után vették őrizetbe vagy kitoloncolásra vártak, miután határzár tiltott átlépése miatt kiutasították őket.

A tárgyaláson meghallgatott fegyőrök elmondták, október 23-án a reggeli létszámellenőrzéskor az egyik zárkába nem tudtak bemenni, mert a fogvatartottak eltorlaszolták az ajtót egy kettétört emeletes ággyal. A zárkában lévő nyolc őrizetes nem fogadott el ételt, italt, azt követelték, hogy engedjék el őket. Ahogy a körletben elterjedt a híre a történteknek, egyre több őrizetes vált nyugtalanná, egy zárka ablakát be is törték. 

[htmlbox BDT]

 

Aznap délelőtt az Európa Tanács emberi jogi delegációja érkezett az intézetbe, amíg ott voltak, addig nyugalom volt, de kora délután újrakezdődött a hangoskodás, ablakokat, ajtóüvegeket törtek ki, a zendülés átterjedt a teljes körletre. Az egyik fegyőr szerint mindent üvegszilánkok borítottak. A fűtéscsövet is eltörték, ömleni kezdett a víz, ezért el kellett zárni a fűtést és áramtalanították az épületet.

Részleges riadót rendeltek el, a fegyőrök attól tartottak, hogy a fogvatartottak kitörnek a szektorukból, ezért visszavonultak a szolgálati helyiségükbe. Este rendőri erősítés és a büntetés-végrehajtás műveleti csoportja is a helyszínre érkezett. A folyamatos tárgyalások hatására az intézetben enyhült a feszültség, este tíz óra után pedig a zendülés kiindulópontjául szolgáló zárka eltorlaszolását is megszüntették.

A tárgyaláson csak a szerbiai vádlott jelent meg. A férfit időközben embercsempészet miatt jogerősen egy év – a végrehajtásában három évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélték, és négy évre kiutasította Magyarország területéről. Az elmondása szerint 1995-ben Újvidéken született vádlottról kiderült, hogy nem anyakönyvezték, semmilyen hivatalos okmánya sincs. A férfi két nevet is használt, a bíróság a keresztlevele alapján próbálja majd tisztázni a személyazonosságát. A perben jövő februárban születhet elsőfokú ítélet.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.