Földhivatali vezetőkkel egyeztetett a BÜK elnöke


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Javuló és gyorsuló tendenciát mutat a földhivatali ügyintézés.

Dr. Tóth M. Gábor, a BÜK elnöke 2019. december 5. napján megbeszélést folytatott Borsay Tamással, Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztályának vezetőjével. A megbeszélésen – melyen részt vett dr. Magony Judit ingatlan-nyilvántartási osztályvezető-jogtanácsos, valamint dr. Kussinszky Péter a BÜK ingatlan-nyilvántartási kapcsolattartója – a jelenlevők áttekintették az elmúlt időszakban az ügyintézési határidőkkel kapcsolatosan felmerült tapasztalatokat.

A találkozón elhangzott, hogy az elmúlt időszakban az ingatlanpiac fellendüléséből és a kiszélesedő állami támogatásokból adódóan, az ingatlan-nyilvántartási hatóságok munkája jelentősen megnövekedett. Bár a közismert munkaerő-piaci helyzet miatt a nagyszámú megüresedett álláshely betöltése jelenleg elhúzódó folyamatot jelent, a közelmúltban több új tisztviselő kezdte meg munkáját a földhivatali szakterületen.

A kedvezőtlen folyamatok lassítására, az erőforrások hatékonyabb felhasználására, az ügymenet gyorsítására a Kormányhivatal a munkaszervezési döntéseken túl, az ügyirat-hátralék feldolgozására célfeladatot írt ki. Mintegy 60 tisztviselő vállalt napi és hétvégi túlórás munkavégzést.

Az intézkedések hatására az ügyintézés ismét felgyorsult, a lezárt ügyek száma több, mint a beérkezőké. Amennyiben ilyen ütemben haladhat tovább az ingatlan-nyilvántartási kérelmek feldolgozása, 2020 márciusában már jóval a törvényes határidőn belül, kevesebb, mint 30 nap alatt megtörténhet az ügyiratok elbírálása. A Kormányhivatal azonban továbbra is a korábban már megszokott ügyintézési gyakorlatra, azaz a beadványok néhány napon belüli elintézésére törekszik.

A javulás a földmérési szakterületen lassabb, de a közeljövőben itt is várható az eredmények megjelenése. Főosztályvezető úr arról is beszámolt, hogy a földforgalmi engedélyezési eljárásoknál, továbbá a másodfokú ügyintézésnél nincs lemaradás, a beérkező fellebbezéseket 8 napon belül elbírálják.

A két vezető megállapodott abban, hogy a jövőben a földhivatali gyakorlatban felmerült tapasztalatok, valamint a BÜK tagjai által feltett és a hatóság munkatársai által megválaszolt kérdések – szerkesztett formában – egy külön rovatban megjelennek a BÜK honlapján. Egyetértettek abban is, hogy jövő tavasszal lesz időszerű a BÜK-ben egy, a szervezeti változásokat, az ingatlan-nyilvántartási kérdéseket és a jogalkotás irányait áttekintő konferenciát tartani.

(Budapesti Ügyvédi Kamara hírlevele)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

Hová lehet fordulni, ha a szolgáltató korlátozza vagy törli a közösségi profilt?

Az online platformok használatakor – ideértve a közösségi és tartalommegosztó oldalakat – a felhasználók gyakran szembesülnek egy-egy bejegyzésük, hozzászólásuk törlésével, de akár a profiljuk korlátozásával is anélkül, hogy az érintett szolgáltató a döntését indokolta volna. Augusztus óta ilyen esetben egy peren kívüli vitarendezésre létrehozott, szakmailag független testülethez, az Online Platform Vitarendező Tanácshoz (OPVT) lehet fordulni.

2024. október 15.

„Halaszthatatlan a bírák és az igazságügyi alkalmazottak bérének rendezése!”

A címben szereplő állásfoglalásukat alátámasztó adatokat és tényeket mutattak be a Fővárosi Törvényszék vezetői azon a háttérbeszélgetésen, amelyet 2024. október 14-én tartottak Budapesten. A rendezvényen a bíróságok működését napjainkban leginkább érintő kérdésekről beszéltek a megszólalók: röviden ismertették az ítélkező tevékenységet alapvetően befolyásoló jogszabályváltozásokat, majd szó esett az igazságügyi alkalmazottak nagyarányú elvándorlásának okairól és következményeiről.