Fővárosi Törvényszék: hamarosan ítélet születhet több fontos ügyben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A dél-koreai turisták halálát okozó Hableány dunai kishajó katasztrófájának büntetőperében, a Fenyő János megölése miatt Gyárfás Tamás médiavállalkozó és Portik Tamás ellen folyó eljárásban, valamint VV Fanni megölése ügyében is a tervek szerint elsőfokú ítélet lehet a jövő év elején, első felében a Fővárosi Törvényszéken – mondta Szabó József Tamás bíró, a törvényszék szóvivője.

Az óriási terjedelmű Quaestor-ügyben viszont annak ellenére, hogy minden munkanap tartanak tárgyalást, megjósolhatatlan, hogy mikor lesz ítélet – vetítette előre a szóvivő Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Bevezethetik az előregisztrációt

A járványhelyzettel összefüggésben azt tanácsolta az ügyfeleknek: amikor a bíróság kezelőirodáihoz fordulnak, a gyorsabb ügyintézés érdekében éljenek az előregisztráció lehetőségével a törvényszék honlapján.

fővárosi törvényszék

A bírósági épületek használatának a rendjét a törvényszék elnöke szabályozza, és amennyiben súlyosbodik a járvány, megfontolják, hogy újra bevezessék-e az érdeklődők számára minden tárgyaláson kötelező előregisztrációt, ami jelenleg csak a nagyobb közérdeklődést kiváltó ügyekben fordul elő.

Kirendelésekkel oszthatják el a terhelést

A Fővárosi Törvényszék mintegy félszáz ügyét a Budapest Környéki Törvényszékről kirendelt bírák tárgyalnak, köztük tucatnyi nagy súlyú gazdasági büntetőügyet is. Ezek a tárgyalások a Budapest Környéki Törvényszék épületében lesznek.

A Fővárosi Törvényszék az ország legleterheltebb bírósága. A kirendelésekre az arányosabb munkateher-elosztás miatt volt szükség, ami az ügyfeleknek is kedvező, hisz így gyorsabban befejeződhetnek az eljárások. Nem szokatlan ez a megoldás, korábban többször előfordult már, hogy fővárosi bírákat rendeltek ki, hogy vidéken segítsenek az ügyek elbírálásában.

A Budapest Környéki Törvényszékről kirendelt bírák által tárgyalt ügyek közt van többek között az Árpa Attila ellen kábítószer miatt indult eljárás. A színész, rendező nyilatkozataiban tagadta az ügyészségi vádat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.