Gulyás Gergely: sikertörténet a közigazgatási reform
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormányhivatali rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és a polgárok megelégedésére intézi a közügyeket.
Gulyás Gergely a Mórahalmi Járási Hivatal új épületének átadásán emlékeztetett: 2010 és 2014 között számtalan országos és helyi szerv egyesítésével, közös vezetés alá vételével jött létre az egységes magyar közigazgatás-irányítás.
Hangsúlyozta, hogy mindazok, akik ezen dolgoztak, köztük Navracsics Tibor és Lázár János, eredményes munkát végeztek. Ennek köszönhető, hogy még a legalapvetőbb igazságokat is megkérdőjelező politikai viták során sem kérdés, hogy a kormányhivatali rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, jól működik, a polgárok megelégedésére intézi a közügyeket.
A területi közigazgatásban felgyorsultak a határozathozatalok, ma már eredményesebben, egyablakos rendszerben lehet az ügyeket intézni.

Juhász Tünde, Csongrád-Csanád megye kormánymegbízottja elmondta, az új kormányablak a mórahalmi járásban a harmadik, a megyében a tizenharmadik. A több mint 30 ezer lakosú járásban a hét éve működő kormányablakokban 320 ezernél is több ügyfelet szolgáltak ki. A kormányablakokban jelenleg már több mint 2500 különböző ügytípusban lehet ügyet intézni.
A megyében az elmúlt hét évben több mint 9 milliárd forintot fordítottak az ügyfelek fogadására szolgáló épületek korszerűsítésére. A Mórahalmi Járási Hivatal több mint 500 négyzetméteres alapterületű, háromszintes épülete hazai forrásból 430 millió forintból készült el – közölte a kormánymegbízott.
(MTI)