Hableány-tragédia: megkezdődött a bizonyítási eljárás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányának a nyomozás alatt tett vallomását ismertették a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A szakértő szerint nem a Hableány, hanem a Viking előzött.

A szállodahajó 65 éves ukrán kapitányát az ügyészség vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja. Az ügyben márciusban előkészítő tárgyalást tartottak, amelyen a vádlott közölte, nem mond le a tárgyalás jogáról. A kitűzött tárgyalásokat azonban a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, így a bizonyítási eljárás csak mos kezdődhetett meg.

A vádlott, Jurij C. a bírósággal azt közölte, hogy egyelőre nem tesz vallomást és kérdésekre sem válaszol, ezért ismertették a nyomozati vallomását. Ebben azt mondta, hogy 2019. május 29-én 20 óra 50 perckor indult az utasokkal az Akadémia nevű hajóállomásról Nürnbergbe, és bár esett az eső és sötét volt, jók voltak a látási viszonyok. A magas vízállás miatt lejjebb engedték a kormányállást, így az csak 6,5 méter magasan volt. Lassan, 2-3 kilométer/órával haladt, hogy az utasok jól lássák a Parlamentet. A Margit-híd előtt 10-11 kilométer/órára növelte a sebességet, és az áthaladáshoz a hídnyílás közepén lévő fényt célozta meg. A folyónak ezen a szakaszán más hajók is voltak.

Tanúvallomásában a férfi azt mondta, látta a kisebb hajót, amely a Viking Sigynt jobbról előzte, 5-6 méteres oldaltávolságot tartva, de utána nem figyelte a Hableányt, mert a híd alatti áthaladásra koncentrált. Rádión senki nem jelezte, hogy előzni fog, a radar pedig nem mutatta a kisebb hajót, valószínűleg azért, mert nagyon közel volt.

A kapitány azt mondta, a szállodahajó orrában lévő turisták kiáltottak, hogy „boat” (hajó), majd két-három másodperc múlva ütköztek, egy erős lökést érzett. Ezután leállította a hajó motorját, a matrózok nekiláttak a mentésnek, ő pedig bejelentette a Navinfón a balesetet, majd kikötött.

Tanúvallomásában még azt mondta a kapitány, hogy a kis hajó megelőzte őket, majd bevágott eléjük. A keddi tárgyaláson ezt azonban úgy pontosította, hogy csak a hajó orrában lévő utasoktól hallotta így.

Kijelentette: szabályosan közlekedett, nem ő okozta a balesetet, és nem tudja, mit kellett volna tennie, hogy ne következzen be. A kis hajó szerinte megelőzhette, de nem keresztezhette volna az útját, és az 5-6 méteres oldaltávolság sem volt elegendő.

Szakértő: a Viking előzött

A bíróság kedden ismertette az ügyben készült szakértői véleményt, eszerint a Viking Sigyn előzte balról a Hableányt. A szakértői vélemény szerint a Viking kapitánya nem mérte fel, hogy a rendelkezésére álló tér nem lesz elegendő arra, hogy megelőzze a Hableányt a hídig, és ha nem fokozza a sebességet 11 kilométer/óráig, akkor elkerülhető lett volna a baleset.

A szakértői vélemény szerint a radaron jól látható volt a Hableány, de rádiókommunikáció nem volt a két hajó között. A Viking kormányállásából a kémény és a ponyva korlátozta a kilátást.

A bíróság meghallgatott a szakértői vélemény három készítője közül kettőt. Az egyik szakértő elmondta: a Viking utolérte a Hableányt, és nem a Hableány keresztezte a Viking útját. A szakértő kifejtette, a Viking a vízvonal alatt hegyes orrú, de a vízvonal felett kiszélesedik az orr-rész, és ahogy a Hableány mellé ért, az orrkialakítás fordította be a kisebb hajót a Viking elé. A szakértő szerint a Vikingnek csökkentett teljesítménnyel kellett volna a Hableány után haladnia.

A szakértő arra is kitért, hogy a Hableány alkalmatlan volt a hajózásra, ugyanis a szükségesnél eggyel kevesebb matróz volt rajta. A szakértő a bíróság kérdésére elmondta azt is, hogy ha a Hableány kapitánya körültekintően jár el, láthatta volna, hogy milyen sebességgel közelít a Viking, és ha leveszi a teljesítményt és kitér jobbra, akkor a két hajó csak oldalról ütközött volna, elkerülve a tragédiát.

A szakértők kikérdezését a bíróság várhatóan október 14-én folytatja. A keddi tárgyaláson a vádlott védője több irat fordításának, kézbesítésének elmulasztására figyelmeztette a bíróságot, és több alkalommal is jelezte, meglátása szerint a bíróság megsérti az eljárási szabályokat.

A Viking Sigyn szállodahajó Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött és maga alá gyűrte a Hableány sétahajót, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek