Hágai legfelsőbb bíróság: a holland állam részben felelős a srebrenicai mészárlásért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hollandia részben felelőssé tehető mintegy háromszáz boszniai muszlim haláláért, akiket szerb katonák az 1995-ös srebrenicai mészárlás során meggyilkoltak, miután elhurcolták őket a holland ENSZ-békefenntartók bázisáról – mondta ki a hágai legfelsőbb bíróság pénteken.

A törvényszék megerősítette az ügyben eljáró bíróság korábbi ítéletét, miszerint a holland katonáknak nem lett volna szabad átadniuk a bázisukon menedéket kereső boszniai férfiakat a tömeggyilkosságot elkövető szerb erőknek, mivel tudatában lehettek a „súlyos kockázatnak”, hogy meg fogják őket ölni.

„Megfosztották őket annak az esélyétől, hogy ne kerüljenek a boszniai szerb erők kezére” – emelték ki.

A bíróság szerint az elhurcoltaknak körülbelül 10 százalék esélyük lett volna a túlélésre, amennyiben a bázison maradhatnak, ezért az elszenvedett veszteségek 10 százalékában állapították meg Hollandia felelősségét. Ez azt jelenti, hogy a túlélők és a rokonok valószínűleg csak néhány ezer euró kártérítésre számíthatnak Hágától.

A bírói fórum nem követte a főtanácsnok állásfoglalását, aki szerint a holland kormány által megfellebbezett, 2017-es verdikt „irracionális és fenntarthatatlan”.

Szakértők szerint az ítélet nemzetközi jogi precedenst teremthet a békefenntartó műveletekben részt vevő államok felelőssége ügyében.

A Bosznia-Hercegovina keleti részén lévő Srebrenica a délszláv háború során az ENSZ védelme alatt állt, ezért a környék muszlim lakossága itt keresett menedéket. A boszniai szerb erők 1995 júliusában elfoglalták a várost, a csupán kézifegyverekkel felszerelt békefenntartók pedig gyakorlatilag semmi ellenállást nem tanúsítottak. Ezután a szerb erők pár nap alatt mintegy nyolcezer bosnyák férfit és fiút lemészároltak. A vérontást, amelyet a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősített, a második világháborút követő időszak legszörnyűbb európai tömeggyilkosságaként tartják számon.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2017. december 22.

Befejezte működését a hágai Nemzetközi Törvényszék

Megtartotta záróünnepségét, ezzel befejezte működését csütörtökön a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT), amely az egykori Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek megbüntetésére jött létre.