Hagyó ártatlanságát hangsúlyozta


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ártatlanságukat hangoztatták az utolsó szó jogán a vádlottak a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per szerdai tárgyalásán.


Hagyó Miklós néhány perces beszédében közölte, az elmúlt hat évben minden tőle telhetőt megtett az ügy tisztázása, az igazság kiderítése érdekében. Úgy fogalmazott, „az idő és az igazság jó barátok”. Ártatlan, a bűncselekményeket nem követte el – jelentette ki, és felmentését kérte.

A többi vádlott közül Antal Attila elmondta: 2007 januárjától volt a BKV vezérigazgatója, ezt a megbízatását a szakma csúcsának tartotta. Cégvezetőként a legjobb tudása szerint járt el, minden döntése a BKV hasznára vált és válik ma is – közölte, hozzátéve: az általa elindított átszervezések olyan eredményesek voltak, hogy hatásuk a mai napig érezhető. Hangsúlyozta, semmilyen bűnt nem követett el, azt kérte a bíróságtól, hogy az ellene hozott vádak alól mentse fel.

Balogh Zsolt, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatója is ártatlannak vallotta magát. Közölte, megalapozott, szakmai munkát végzett, legjobb tudása szerint dolgozott, vagyoni hátrányt nem okozott a cégnek.

Bírósági Döntések Tára

A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni.

További információ és megrendelés >>

Lelovics Ottó, a főpolgármester-helyettesi kabinet egykori kommunikációs tanácsadója csaknem kétórás beszédében kifejtette, az eljárás során végig együttműködő volt, segítette a törvényszék munkáját. A vádlott, aki az iratanyag mennyiségének érzékeltetésére kartondobozokból installációt készített, szintén ártatlannak vallotta magát.

M-H. É., a BKV Zrt.-hez tartozó DBR Metró volt sajtóreferense szintén azt mondta, semmilyen bűncselekményt nem követett el. Úgy fogalmazott, hazudtak róla, eszköznek használták a méltánytalan és igazságtalan eljárás során.

Regőczi Miklós, a BKV egykori vezérigazgató-helyettese írásbeli nyilatkozatában kifogásolta, hogy a bírósági eljárást a főváros helyett Kecskeméten folytatták le. Ártatlanságát hangsúlyozva kifejtette, megállították a BKV eladósodását, növekedési pályára állították a céget. Elődeik és utódaik hasonló szerződéseket kötöttek és kötnek ma is, ezt senki nem kifogásolja – tette hozzá.

A magát szintén ártatlannak való Z. T., a BKV egykori kommunikációs, majd közönségkapcsolati főosztályvezetője hosszasan sorolta a nyomozás során történt, általa vélelmezett eljárásjogi hibákat, és kifogásolta, hogy az ügy iratainak egy része a mai napig nem áll a védelem rendelkezésére.

V. Á., a BKV marketing főosztályának korábbi vezetője közölte, hogy az ügyészség képtelen és valótlan vádakat fogalmazott meg. Hangsúlyozta, nem követett el bűncselekményt, tizenöt éven át lojálisan, a legjobb tudása szerint dolgozott a közszolgáltató cégnél.

A másodrendű vádlott, Mesterházi Ernő – egykori főpolgármesteri főtanácsadó- nem élt az utolsó szó jogával, nem is vett részt a szerdai tárgyaláson.

Hagyó Mikóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét és 14 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vád szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.

Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró közölte, a korábban tervezettel ellentétben csak január 26-án hirdetnek határozatot az ügyben. 

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.