Hajléktalanok: figyelmeztetés után szabálysértés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Október 15-étől szabálysértést követ el az, aki életvitelszerűen tartózkodik közterületen.

Az Országgyűlés 132 igen, 54 nem szavazattal igazította ilyen tartalommal az alaptörvényhez a szabálysértési törvényt.

A jogszabály a hajléktalanokkal szemben speciális helyszíni intézkedési eljárást vezet be: ennek keretében a rendőr felszólítja a hajléktalant a közterület elhagyására.

Semmilyen további eljárás nem kezdődik el azzal szemben, aki ennek eleget tesz vagy együttműködik. Szabálysértési eljárás is csak azzal szemben indul, akit a rendőr 90 napon belül már háromszor szólított fel a közterület elhagyására, ám ennek az adott időn belül negyedik alkalommal sem tesz eleget.

Ahhoz, hogy ezt ellenőrizni lehessen, létrejön egy nyilvántartás azokról, akiket helyszíni intézkedések alá vontak. A nyilvántartásban az adatokat a helyszíni intézkedéstől számítva 90 napig, illetve az eljárás megindításáig lehet tárolni, az információk 90 nap után törlődnek.

Aki ellen szabálysértési eljárás indul, az közérdekű munkával, vagy ha ezt nem vállalja, esetleg visszaeső, akkor elzárással sújtható, pénzbírság nem szabható ki. A szankcióról bíróság dönt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 21.

Szaharov-díj – Kilenc jelölés érkezett az emberi jogok, a szólás- és gondolatszabadság védelméért járó EP-díjra

Kilenc jelölés érkezett az Európai Parlament által az emberi jogok, a szólás- és gondolatszabadság védelméért odaítélhető Szaharov-díjra, eszerint idén az iráni nők, az afganisztáni oktatásért küzdők csoportja, Georgia Európa-párti népe és egy georgiai ügyvéd, ugandai klímaaktivisták, nicaraguai emberi jogi jogvédők és abortuszpárti nőjogi harcosok kaphatják az elismerést.

2023. szeptember 20.

Öntisztázás a közbeszerzési eljárásban

A Fővárosi Törvényszék szerint a kérelemre induló eljárásban is fennáll a Közbeszerzési Hatóság tényállásfelderítési kötelezettsége, de az nem egyenlő a kérelem teljesíthetőségéhez elegendő bizonyítékok beszerzésével, a hatóság ezzel ellentétes eljárása ugyanis sértené a részrehajlás tilalmát.