Halálra verte élettársát, majd Dominikára szökött
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tette után tíz évvel nem jogerősen kilenc év börtönre ítélték azt a férfit, aki 2008-ban Nyíregyházán halálra verte 22 éves élettársát.
A vádlott 2003-tól élt élettársi kapcsolatban a sértettel Nyíregyházán. Kapcsolatuk nem volt kiegyensúlyozott, gyakran veszekedtek, a vádlott többször bántalmazta az asszonyt. A férfi féltékenysége miatt 2008. május 3-án ismét szóváltás alakult ki közöttük. A férfi többször megütötte élettársát, aki hiába kért segítséget a velük közös telken, de külön lakrészben élő szomszédoktól. A vádlott tovább folytatta a bántalmazást addig, amíg az asszony eszméletét vesztette, majd másnap a még mindig magatehetetlen nőt magára hagyva külföldre szökött. Egy ismerősük rátalált a 22 éves nőre, aki azonban nem sokkal később a kórházban meghalt – közölte a Nyíregyházi Törvényszék.
A férfi külföldön új családot alapított és vállalkozásba kezdett, 2018-ban a Dominikai Köztársaságban nemzetközi elfogatóparancs alapján fogták el és adták át Magyarországnak.
A vádlott elismerte a bántalmazást, de az „intenzitását vitatta”, és azt mondta, nem akarta a sértett halálát. A törvényszék azonban arra a köbvetkeztetésre jutott, hogy a vádlott, aki hosszabb időn át, folyamatosan bántalmazta a sértettet, belenyugodott tette következményébe.
Az emberölés miatt kiszabott ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
(MTI)