Felfüggesztett járt a pénzhamisításért
Fénymásoló segítségével próbálta gyarapítani a bankjegyeit, nem bizonyult jó ötletnek – derül ki a birosag.hu-n megjelent közelményből.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság két év – öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre, valamint 180 ezer, illetve 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit és nőt, akiket folytatólagosan elkövetett pénzhamisítás bűntettével vádolt az ügyészség. A bíróság összesen 44500 forintra vagyonelkobzást is elrendelt a vádlottakkal szemben.
A vádirat szerint a terheltek tintasugaras nyomtatóval hamis 50, 100 és 200 euró, valamint 10.000
forint címletű bankjegyeket állítottak elő és azokkal bolti vásárlások, illetve magánszemélyekkel
kötött adásvételek során fizettek, így hozták forgalomba a hamis pénzt.
A mai előkészítő ülésen a terheltek beismerték bűnösségüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról is. A bíróság a terheltek nyilatkozatát elfogadta és a hatályos eljárásjogi szabályok szerint
nem vizsgálta sem a vádirati tényállás megalapozottságát, sem pedig a bűnösség kérdését, így bizonyítási eljárást sem folytatott le.
A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlottak büntetlen előéletét,
beismerésüket, megbánásukat, valamint azt is, hogy a bűncselekményt fiatal felnőttként követték el.
Ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a sorozatos elkövetést.
A PKKB az enyhítő körülmények túlsúlya miatt úgy ítélte meg, hogy a kiszabott szabadságvesztések
próbaidőre történő felfüggesztésével is elérhetőek a büntetési célok. Az ítélet nem jogerős, mert azzal szemben az ügyész fellebbezést jelentett be.
Fénymásoló segítségével próbálta gyarapítani a bankjegyeit, nem bizonyult jó ötletnek – derül ki a birosag.hu-n megjelent közelményből.
A Fővárosi Főügyészség által elkészített vádirat szerint a vádlottak hamis 100 eurós bankjegyeket hoztak forgalomba és értékesítettek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!