Handó: csökkent az ügyhátralék


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két éven túli bírósági eljárások száma az összes peres ügyet tekintve 2012 és 2017 között 37 százalékkal csökkent. Már csak az ügyek öt százaléka tart két éven túl – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden a Tatabányai Törvényszék összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatóján.


Handó Tünde hozzátette, a polgári peres törvényszéki ügyekben az ügyhátralék egy év alatt országosan 22 százalékkal, a Tatabányai Törvényszéken pedig 40 százalékkal csökkent.

Az OBH elnöke közölte: törvényszéki szinten Tatabányán 34 százalékkal nőtt a büntető peres ügyek befejezése 2016-ban, míg ez az érték országos szinten nem változott.

Handó Tünde kiemelte, a bírósági eljárásban egyre nagyobb teret hódítanak a digitális eljárások. Idén az év első három hónapjában annyi digitális beadvány érkezett a bíróságokhoz, mint 2017-ben összesen. A munka meggyorsítására a jegyzőkönyvvezetést hamarosan beszédfelismerő szoftverek segítik majd.

Széplaki László, a Győri Ítélőtábla elnöke elmondta, az ítélőtáblára került büntetőügyek harmadát, illetve az összes oda kerülő per negyedét Tatabányáról terjesztették fel. A büntetőügyekben 2016-ban az ítéletek 16 százalékát, míg 2017-ben 40 százalékát hagyta helyben a másodfokon eljáró ítélőtábla.

[htmlbox beszedleiro]

 

Csorba Zsolt Ödön, a Tatabányai Törvényszék elnöke közölte, az eléjük került ügyeket 2017-ben szinte teljes körűen befejezték, a két éven túli ügyek száma az év végén nem érte el a 330-at, a hasonlóan elhúzódó esetek száma négy év alatt felére csökkent.

Hozzátette, hogy hosszú idő óta nem látott javulás következett be a munkakörülményekben. A bíróságok munkáját korszerű eszközök segítik, a megye valamennyi, ítélkezést szolgáló épületét felújították, erre 2015-től mintegy 700 millió forintot fordítottak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.