Három vádemelés lett a következménye, hogy szexpartnerrel ajándékozta meg tízéves fiát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki tízéves fiának születésnapjára szexuális együttlétet biztosított egy fiatalkorú lánnyal. A lány és egy, az aktust telefonján rögzítő fiú ellen szintén vádat emeltek – közölte a Pest Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a nő, miután elhatározta, hogy tízéves fiának a születésnapjára szexuális együttlétet biztosít egy lánnyal, rávett egy ismerős lányt az együttműködésre. Egy táborfalvai ingatlanban 2020 decemberében az anya utasításai alapján a lány a kiskorú sértettel közösült. Az aktust az ünnepségen részt vevő egyik fiú rögzítette a telefonjával, majd a felvételt többekkel megosztotta egy internetes alkalmazásban.

Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség a két nő ellen szexuális erőszak, a fiatalkorú férfi ellen gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. augusztus 31.

A Gyermekjogi Egyezmény

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, Bereczki Ildikó által írt Gyermeki jogok a szülői felelősségről szóló nemzetközi magánjogi szabályozás perspektívájából című kiadvány gyermekjogi, nemzetközi, valamint európai uniós jogi szempontból is egyaránt rendkívül időszerű. A gyermeki jogok kibontakozását mutatja be és a szülői felelősségről szóló nemzetközi családjogi szabályozásba, illetve ezen keresztül a joggyakorlatba való beintegrálódását járja körül tudományos igénnyel, ugyanakkor gyakorlati megközelítésben – a hazai jogirodalomban hiánypótló jelleggel – átfogó képet nyújtva e komplex témakörről. Az alábbiakban a kiadványnak „A Gyermekjogi Egyezmény” cím alatti magyarázatát olvashatják.