Hat csaló ellen javasolt vádemelést a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tanulók után járó normatív támogatással élt vissza egy alapítványi iskola vezetése Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hat ember ellen javasol vádemelést – közölte a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.


Simon Béla elmondta, a leleplezett bűnszervezet alapítványi iskolát működtetett annak érdekében, hogy támogatáshoz jusson. Érettségi vizsgára felkészítő oktatást hirdettek felnőtteknek és személyenként ötezer forintért vásárolták meg mintegy négyszáz állítólagos tanuló adatait. Akinek szüksége volt rá, kilencvenezer forintért vehetett például érettségi bizonyítványt magának – ismertette a sajtóreferens.

A normatívák jogtalan elszámolásához hamis jelentkezési lapokat és osztálynaplókat gyártottak, amivel félrevezették a támogatást folyósító szervet. Az illegális pénz a bűnbanda cégéhez vándorolt, adminisztratív szolgáltatásról, valamint üzleti tanácsadásról szóló fiktív számla ellenében.

A NAV az iskola tizenhat telephelyén tartott házkutatást, szemlét és lefoglalást. A szemlék alkalmával videofelvételt készítettek a meglepett oktatóról és a csaknem üresen tátongó osztálytermekről. A nyomozók bankszámlát foglaltak és ingatlant zároltak, így a költségvetést ért mintegy húszmillió forintos kár teljes mértékben megtérült.

A jelentős vagyoni hátrányt okozva, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolt bűnbanda tagjaira akár tizenhat év börtönbüntetés is várhat. A nyomozók az ügyben két férfi és négy nő ellen javasolnak vádemelést – tette hozzá a szóvivő.

Simon Béla megjegyezte, ezzel a NAV már a harmadik olyan bűnszervezetet számolta fel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, amelyik alapítványi iskolán keresztül, csalással jutott normatív támogatáshoz.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 6.

A Társaság a Szabadságjogokért és a Political Capital bejelentése után a Nemzeti Választási Iroda megkezdte a választópolgárok számára vonatkozó adatszolgáltatást

Az önkormányzati választás során szó szerint egy-két szavazaton is múlhat egy polgármesteri szék sorsa, ezért, ha lehet, még az országgyűlési választásnál is fontosabb, hogy a választásig hátralévő időszakban időről időre lássuk, hányan jelentik át magukat egyik településről a másikra. Az esetleges voksturizmus így lehet leleplezhető. 

2023. december 6.

A digitális állampolgárság külföldi mintái és alkotmányos pillérei

Az új digitális személyazonosítást szolgáló alkalmazás az Európai Parlament és a Tanács 910/2014/EU rendeletének (eIDAS rendelet) megfelelően kerül kialakításra. A norma azt szabályozza, hogy a bizalmi szolgáltatók hogyan nyújthatnak ügyfélazonosítási és az aláírás vitathatatlanságát biztosító szolgáltatásokat, valamint hogyan kell a működésüket szabályozni, illetve elismerni az EU összes tagállamában.