Hat évre ítélték a gyerekeket molesztáló tanárt

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2018. szeptember 7.
Címkék: ,
Rovat:
A Komlói Járásbíróság hat év börtönbüntetésre ítélte és végleg eltiltotta a pedagógusi foglalkozástól azt a férfit, aki az általa szervezett táborban kislányokat molesztált – közölte a Baranya Megyei Főügyészség.

A vádhatóság felidézte, hogy a férfi több éven keresztül szervezett művészeti táborokat Baranya és Tolna megyében 7 és 14 év közötti gyermekek számára.

A férfi a 2014-ben, majd a 2015-ben rendezett táborokban ismerkedett meg a későbbi sértettekkel, egy 11, illetve egy 12 éves kislánnyal. “Rájuk különös figyelmet fordított, velük rendszeresen a többi táborozótól eltérően többet foglalkozott” – ismertette a közlemény.

A vádlott – mint részletezték – rendszeresen aludt egy sátorban a kiskorú táborozókkal. Mikor a többiek elaludtak, a férfi a kiválasztott lányok mellé feküdt, simogatta őket, majd a sértettek ruházata alá benyúlva a kislányok hasát, melleit simogatta. Több esetben előfordult, hogy a férfi a lányokat szájon csókolta – írták.

A Komlói Járásbíróság a vádlottat folytatólagosan, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése miatt ítélte hat év börtönre, valamint eltiltotta véglegesen a pedagógusi foglalkozástól.

A járásbíróság a vádlott bűnügyi felügyeletét fenntartotta, így ő lakóhelye közigazgatási területét nem hagyhatja el. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, az ügyészség három napot fenntartott a fellebbezés bejelentésére.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Lakástakarékpénztárak: elutasította az indítványt az Alkotmánybíróság
2019. július 17.

Lakástakarékpénztárak: elutasította az indítványt az Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt, amelyben ellenzéki képviselők alkotmányellenességre hivatkozva a lakástakarék-pénztárakról szóló törvény tavaly októberi, a pénztárak állami támogatásának megszüntetését tartalmazó módosításának semmisítését kérték.

Igazságügyi botrány fenyegeti Észak-Macedóniát
2019. július 17.

Belpolitikai válság fenyegeti Észak-Macedóniát, ha kiderül, hogy van összefüggés Katica Janeva különleges ügyész lemondása és egy szkopjei tévés személyiség letartóztatása között.

A munkáltatói ellenőrzés jogszerűségét vizsgálta a Kúria
2019. július 17.

A munkáltatói ellenőrzés jogszerűségét vizsgálta a Kúria

A munkáltatónak a munkavállaló ellenőrzése előtt meg kell határoznia azokat a módszereket és intézkedéseket, amelyek útján közvetlenül hozzáférhet a munkavállaló személyes kommunikációjának tartalmához; tájékoztatni kell őt arról is, hogyha az ellenőrzés a személyes adataira is kiterjed.

Megtévesztheti a fogyasztókat a „csokiszolárium”
2019. július 17.

Megtévesztheti a fogyasztókat a „csokiszolárium”

A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a Chocolate Brown szolárium franchise hálózatot üzemeltető Sun System Kft. ellen, mert úgy véli, hogy a vállalkozás a „Csokicső” szoláriumcsövek reklámozásakor megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.