Hatályba lépett a burkatilalom Dániában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A burka viselését tiltó jogszabály ellen sokan tiltakoztak, ennek ellenére a dán törvényhozók kitartottak a jogszabály bevezetése mellett.

Dániában mától tilos az arcot eltakaró öltözet, például burka, nikáb viselése.

A Dániában hatalmon lévő liberális párt vezetője nyomasztónak nevezte, hogy a muszlim nőknek ilyen öltözetet kell viselniük.

Sasha Andersen aktivista szerint azonban a bevezetett jogszabály hátrányos megkülönböztetésben részesít egy kisebbséget, ezért demonstrációra készül.

Az arc eltakarását más európai országokban is betiltották, azt állítva, hogy ez nem vallási alapú hátrányos megkülönböztetés, ugyanakkor az olyan vallási jelképek, mint aturbán vagy a kipa viselését nem tiltották meg.

A dán szabályozuást már csak burka ellenes törvénynek nevezik, mert a burka és a nikáb viselését teszi lehetetlenné.

(theguardian.com)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 6.

A Társaság a Szabadságjogokért és a Political Capital bejelentése után a Nemzeti Választási Iroda megkezdte a választópolgárok számára vonatkozó adatszolgáltatást

Az önkormányzati választás során szó szerint egy-két szavazaton is múlhat egy polgármesteri szék sorsa, ezért, ha lehet, még az országgyűlési választásnál is fontosabb, hogy a választásig hátralévő időszakban időről időre lássuk, hányan jelentik át magukat egyik településről a másikra. Az esetleges voksturizmus így lehet leleplezhető.