Hatályba lépett az új Be. – interjú dr. Frech Ágnessel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2018. július 1-től hatályos az új Büntetőeljárási törvény, amely számos újítást vezetett be. Az új Be-ről az OBH készített interjút dr. Frech Ágnessel, az E-Kódex Be. Jogszabály-véleményezési és Képzési Munkacsoport elnökével.


Mely jelentősebb változások emelhetőek ki a büntetőeljárás új szabályai közül? 

Az új büntetőeljárási törvény szabályozási elvei között fontos helyet foglal el az eljárások időszerűségének és hatékonyságának javítása. A korábban is alkalmazható diverziós lehetőségek mellett a jogalkotó lehetőséget adott a terhelt beismerésén és együttműködésén alapuló új eljárási formának, az egyezségnek. Az ügyészség akár már a gyanúsítotti kihallgatást követően a bűncselekmény tényállását és minősítését meghatározva egyezkedhet a terhelttel – természetesen védő közreműködésével – a jogkövetkezményről. Ezt az egyezséget a bíróság a törvényesség vizsgálatát követően az előkészítő ülésen elfogadhatja és ügydöntő határozat születhet.

Ezentúl a bíróság minden ügyben előkészítő ülést tart, amelynek kettős szerepe van. Lehetőség van arra, hogy a vádlott a vádirati tényállást és minősítést elfogadva beismerő vallomást tegyen és lemondjon a további bizonyításról, ebben az esetben már az előkészítő ülésen ítélet születhet. Ha erre nem kerül sor, az előkészítő ülésen meghatározható a bizonyítás további menete, a bizonyítékok előterjesztésére ugyanis az előkészítő ülésen kerül sor. Ezzel a perkoncentrációval a per indokolatlan elhúzása megakadályozható.
[htmlbox be_jogszabalytukor]
Van-e változás a jogorvoslati rendszerben?
Ezen a téren fontos újítás az ún. korlátozott fellebbezés intézménye. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a felek például csak a jogkövetkezményt sérelmezik, a másodfokú bíróság is csak ezt a részt bírálja felül. Az új szabályokról a bírónak tájékoztatnia kell a feleket a jogorvoslati nyilatkozat megtétele előtt.
További fontos módosítás, hogy a másodfokú bíróság a részbeni megalapozatlanságot és az eljárási szabályszegést akár bizonyítás felvétele útján is köteles kiküszöbölni. Ettől várhatóan csökkenni fog a hatályon kívül helyezések száma, és így kedvezőbb pertartamokkal számolhatunk.
Ha mégis sor kerül hatályon kívül helyezésre, ez nem jár feltétlenül az eljárás megismétlésével, mert a hatályon kívül helyező végzéssel szemben most már fellebbezésnek van helye. Az ezt felülbíráló bíróság egy hónapon belül dönthet úgy, hogy a hatályon kívül helyezés indokolatlan volt, ezért másodfokon érdemben kell elbírálni az ügyet.
Ezen túlmenően az új Be-ben számos olyan intézmény van, amely az eljárás gyorsítását és egyszerűsítését szolgálja, és sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít a terhelt beismerésének.
Miként érinti a változás a sértettet, tanúkat?
A törvény meghatározza a különleges bánásmód körébe tartozó kíméleti és védelmi eszközöket, illetve azt a személyi kört is, amelyre kötelezően kiterjednek ezek az intézkedések. Így például minden 18 év alatti személy, a fogyatékosságban szenvedők, illetve az erőszakos nemi bűncselekmény áldozatai külön kérés vagy hatósági rendelkezés nélkül is különleges bánásmódban részesülnek.
Ami a tanúzási kötelezettséget illeti, jelentős változás, hogy a mentességi joggal rendelkező tanú (pl. terhelt hozzátartozója), ha az eljárás során megfelelő kioktatás után bármikor vallomást tesz, akkor a későbbiekben ez a vallomás akkor is felhasználható, ha a vallomástételt utóbb megtagadja.
Amennyiben a sértett a bűncselekménnyel okozott kára megtérítését kéri, ezt az igényét a nyomozás során bejelentheti, de magánfélként csak a bírósági eljárásban érvényesítheti, méghozzá azon az első eljárási cselekményen, amelyen jelen volt vagy jelen lehetett.
[htmlbox Változásfigyeltetés]

Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az okosbörtön, ahol nem lesz szükség kulcsra

Milyen lesz az okosbörtön-technológia a büntetés-végrehajtás rendszerében? Erről tartott előadást a Ludovika Szabadegyetem legújabb eseményén Biczó László b.v. dandártábornok.

2024. március 27.

Új uniós Ajánlás a hamisítás elleni küzdelem hatékonyságának és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok érvényesítésének megerősítésére

Az Európai Unió Bizottsága 2024. március 19-én ’hamisítás elleni uniós eszköztár’ (EU toolbox against counterfeiting) néven Ajánlást fogadott el az online és offline környezetben elkövetett hamisítások elleni küzdelem erősítése, valamint a szellemitulajdon-jogok hatékonyabb védelme céljából.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.