Hatékonyabb lehet a tartásdíj behajtása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kedden benyújtják azt a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, amellyel egyszerűsítik, felgyorsítják és hatékonyabbá teszik a tartásdíj behajtását – mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter.

A tartásdíj az egyszülős családban nevelkedők jólétét hivatott szolgálni, és ha ezt nem fizeti meg a tartásdíjfizetésre kötelezett, akkor a gyerek érdekeit sérti. A törvényjavaslatnak köszönhetően lehetővé válik, hogy az erre jogosult családok időben, hatékonyabban, gyorsabban és nagyobb összegben kapják meg a nekik járó tartásdíjat. „Ezzel a gyermekek érdekét szeretnénk szolgálni” – jegyezte meg.

Lerövidülnek a határidők

Novák Katalin elmondta, a törvényjavaslat elfogadása esetén lerövidülnek a határidők, megszűnik a szociális szempont, vagyis mindenki megkaphatja a megelőlegezett tartásdíjat; ennek a megelőlegezett tartásdíjnak a maximuma emelkedik a háromszorosára, a mindenkori minimálbér 30 százalékára, ami jelenleg több mint 50 ezer forint. Emellett egyszerűsítik a szabályokat, és határozottabban, szigorúbban lépnek fel, ha valaki rosszhiszeműen nem fizet tartásdíjat.

A miniszter hangsúlyozta: szeretnék az egyszülős családoknak is megadni a legtöbb támogatást, ezért jogosultak ezek is otthonteremtési és -felújítási támogatásra, ezért emelték az árvaellátás minimumát, és teszik most egyszerűbbé és gyorsabbá a tartásdíj behajtását.

A gyereket használják eszközként

Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubjának elnöke elmondta: több mint 90 ezer olyan gyermek van Magyarországon, akire járna havonta tartásdíj, de nem kapják meg annak ellenére, hogy a különélő szülő él, és az is tudható, hogy hol.

Nagyon hiányzik a gyerekeknek ez az összeg, az egyszülős családok több mint a fele szegény, és ebben nagy szerepe van annak, hogy csak egy szülő gondoskodik a mindennapi költségekről.

Miután megszakad a kapcsolat a két szülő között, sok szülő már nem akar jelen lenni gyermeke életében, holott az ember mindig felelős érzelmileg és anyagilag is a gyermekéért.

Sokszor látják, a különélő szülő ki tudná fizetni a tartásdíjat, de annyira megromlott a két szülő között a kapcsolat, hogy a gyereket használják eszközként. Ez kegyetlen dolog; attól, hogy a szülőknek így alakult a kapcsolatuk, a gyereknek szüksége van az apjára és az anyjára.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.