Hatékonyabbak lettek a fogyasztóvédelmi békéltető eljárások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A békéltető testületek 2021-ben is több mint tízezerszer biztosítottak ingyenes vitarendezési lehetőséget a kereskedőkkel panaszügyükben dűlőre jutni nem tudó fogyasztóknak.

Az esetek több mint 19 százaléka a vállalkozás és vevő megegyezésével zárult. Az eljárásokon kívüli megállapodásokat, a visszavont kérelmeket is ideértve a megkeresések közel harmada a vásárlók megelégedésére megoldódott – ismertette hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

30 százalékos a sikerességi mutató

Ha a fogyasztónak kifogása merül fel, és egyedi jogvitáját a vállalkozással nem tudja rendezni, a gyors, ingyenes és egyszerű eljárást lefolytató békéltető testülethez fordulhat. A fővárosi és megyei iparkamarák mellett működő testületek egyezséget próbálnak meg létrehozni vevő és eladó között, amelynek betartatása szükség esetén bírósági úton is kikényszeríthető.

Tavaly több mint 1900 alkalommal sikerült megállapodásra bírni a feleket. A működési hatékonyságot jellemző legfontosabb adat, az egyezségi arány ezzel közel kétszeresére javult az elmúlt években. További több mint 1200 ügyben a vállalkozás és a vásárló között az eljáráson kívül jött létre megállapodás, vagy a vevő visszavonta kérelmét. Az országos átlagban így mintegy 30 százalékos sikerességi mutató egyes területeken akár dupla akkora is lehet.

Fogyasztóvédelmi Jog Online

A 2021-es eljárások nagyjából egyenlő mértékben indultak el termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos nézetkülönbségek elsimítása érdekében. Az elégedetlen vevők mintegy ezerszer cipők miatt rúgták össze a port a kereskedőkkel. Nagyjából feleannyi bútor vagy matrac, hozzávetőleg 400-400 háztartási nagygép (mosógép, hűtőgép, tűzhely) és mobiltelefon ügyében kérték a békéltetők közreműködését.

Egységesen működik a húsz testület

A szolgáltatások közül a távközlésiek álltak a tavalyi toplista élén, az összes kérelem tizede telefon-, posta-, futár-, tv-, rádió- vagy internet szolgáltatással összefüggő vitát jelzett. Szoros másodikak voltak a közüzemi szolgáltatások, a képzeletbeli dobogóra még az építőipari ügyek, zömmel felújítások fértek fel. A teljes ügymennyiség negyede alapult internetes vásárláson a múlt évben.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint kiemelte: „A békéltető testületeket 2010 óta szabályozási eszközökkel és szervezeti oldalról is megerősítettük. Törvényben írtuk elő, hogy a meghallgatáson a cég képviselője köteles megjelenni, máskülönben bírságot szab ki rá a fogyasztóvédelmi hatóság. Lényegesen egyszerűsítettük a békéltető testületi tagok kiválasztását, álláspályázat útján bárki jelentkezhetett, aki a szakmai és jogszabályi feltételeknek megfelelt. Az elkészült országos eljárási szabályzat alapján egységes gyakorlat szerint működik mind a húsz testület.” A békéltetők kimagasló tavalyi teljesítménye újabb fontos eredmény a fogyasztóvédelmi intézményrendszer hatékonyságának növelésében – jelentette ki a helyettes államtitkár.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.