Házaspárt tartóztatna le az ügyészség bankrablás vádjával


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ügyészség szerint felesége segítette a két bankfiók kirablásával gyanúsított férfit, ezért mindkettejük letartóztatását indítványozzák – közölte a Pest Megyei Főügyészség.

A rendőrök szerdán vették őrizetbe a férfit, aki a gyanú szerint két hét alatt két pénzintézetet rabolt ki Pest megyében. A férfi június 18-án egy üllői, majd július 1-jén egy Bugyin található pénzintézetben – fegyverrel, vagy annak utánzatával – készpénz átadására kényszerítette az ott dolgozókat, majd elmenekült.

Az ügyészség közleménye szerint a házaspár anyagi helyzete 2019 nyarára nehézzé vált, tartozásaik halmozódtak fel. A férfi elhatározta, hogy felesége segítségével kirabol egy bankfiókot Üllőn.

Június 18-án reggel autójukkal érkeztek a pénzintézethez, a nő ügyfélként ment be, körülnézett, majd a látottakról beszámolt férjének. Némi várakozás után a férfi ment be, egy lőfegyvert vagy annak utánzatát az egyik alkalmazottra szegezte és pénzt követelt. A bankfiók dolgozói több mint egymillió forintot adtak át neki. A megszerzett pénzzel elhajtottak.

A házaspár július elsején azonos módon követett el rablást Bugyi nagyközségben, és több mint egymillió forintot szereztek meg.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói másnap elfogták és őrizetbe vették a házaspárt.

Az ügyészség szerint a szökés, a bizonyítékok eltüntetésének veszélye és a bűnismétlés eshetősége miatt indokolt a házaspár letartóztatása, annak elrendelését a Monori Járási Ügyészség indítványozta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. április 17.

A spagettiwestern szent joga?

Igencsak vitatott a jogos védelem – egy konkrét eset nyomán született – olasz büntetőjogi reformja. Ám Salvini belügyminiszter állításával ellentétben az új szabályok nem számítanak forradalminak Európában; ráadásul egy letérdeltetett tolvajra lőni a megengedőbb Btk.-k alapján is önbíráskodás lenne.