Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az MTI közleménye nyomán 2019. november 8-án megjelent „Letartóztattak egy volt bírót” című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy a gyanúsított nyugdíjazásáig többek között a Fővárosi Ítélőtáblán dolgozott bíróként.
A Fővárosi Ítélőtábla helyreigazítási kérelme alapján az alábbiakat közöljük:
A „Letartóztattak egy volt bírót” címmel 2019. november 8-án megjelent írásunkban az MTI közleménye alapján valótlanul híreszteltük, hogy a gyanúsított a gyanú szerint nyugdíjazásáig többek között a Fővárosi Ítélőtáblán dolgozott bíróként.
Valótlanul híreszteltük továbbá azt is, hogy a Fővárosi Ítélőtábla az ügyben elfogultságot jelentett be arra hivatkozva, hogy a gyanúsított korábban bírói szolgálatot látott el a bíróságukon.
Ezzel szemben a valós tény az, hogy a gyanúsított soha nem dolgozott a Fővárosi Ítélőtáblán.
A Fővárosi Ítélőtábla pedig nem jelentett be elfogultságot az ügyben, hanem az ügyben elfogultságot bejelentő Fővárosi Törvényszék helyett az eljárásra a Budakörnyéki Járásbíróságot kijelölte.
Az ügyről a Budapest Környéki Törvényszék Sajtó és Kommunikációs Osztályának közleménye itt olvasható.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!