Hét év fegyházat kapott az idős nő támadója


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hét év fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Járásbíróság egy férfit, aki tavaly nyáron bántalmazott és kirabolt egy idős pécsi asszonyt.

A Pécsi Törvényszék közleményében azt írta: a vádlottat rablás és magánlaksértés bűntettében találták bűnösnek.

A tényállás szerint az akkor hajléktalan férfi tavaly július 19-ére virradó éjszaka a fejére maszkot húzva tört be az idős asszony családi házába. A nő hajnalban észrevette és kérdőre vonta, hogy mit keres ott. A férfi ekkor egy porszívócsővel kétszer megütötte az asszonyt, aki járóbottal védekezni próbált. Dulakodni kezdtek, a vádlott fojtogatta a földre került és kiabáló nőt, a fejét egy pokróccal a földnek szorította, majd megfenyegette, hogy megfojtja.

Végül a férfi abbahagyta a sértett bántalmazását és értékek után kezdett kutatni. A megtalált 6500 forint készpénzt kevesellve elvette a nő arany fülbevalóját; az ékszert még aznap eladta egy zálogházban.

A határozatot az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Az EU belügyminiszterei megállapodtak az átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról

A több mint négymillió, jelenleg az Európai Unióban élő ukrajnai menekült helyzetének kiszámíthatóbbá tétele érdekében az Európai Unió Tanácsa megállapodott a háború elől menekülőknek nyújtott, 2024 márciusában lejáró átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról 2025. március 4-éig – tájékoztatott az uniós tanács.