Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem jogerősen hét év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a férfit, aki késsel rabolt ki egy szexshopot novemberben a szabolcsi megyeszékhelyen.
A férfi november végén egy nyíregyházi szexshop eladóját késsel fenyegetve szerezte meg az üzlet aznapi – a korábban közölt 50 ezer forinttal ellentétben – 30 ezer forintos bevételét – közölte a Nyíregyházi Törvényszék.
A december negyedike óta letartóztatásban lévő vádlott már többször volt büntetve lopás miatt. Bár a férfi beismerte tettét és megbánást tanúsított, a bíróság súlyosbító körülményként értékelte a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodását, valamint azt is, hogy a vádlott előre kitervelte a rablást, az elkövetés előtt többször járt a helyszínen, kívülről megfigyelte az üzletet.
A hét év fegyházbüntetés mellett a férfit a Nyíregyházi Járásbíróság a közügyek gyakorlásától is eltiltotta ugyanennyi időre.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, de a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így a bíróság döntése nem jogerős. Az ügy a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!